A latin főnév – alapfogalmak

Megjegyzés: Nyelvtani fogalmak latin megfelelőinél nem jelöljük a magánhangzók hosszúságát. Itt a latin főnév általános jellemzőivel ismerkedhetünk meg.
Főnév alatt konkrét élő, vagy élettelen dolgot (tulajdonneveket, közneveket, gyűjtőneveket stb.), vagy elvont fogalmat (folyamatokat, állapotokat, tulajdonságokat stb.) értünk.

A latin főnév (nomen substantivum) három szempont alapján kategorizálható:

szám (numerus)
nem (genus)
eset (casus).

Ezen szempontok alapján rajzolódik ki a főnévragozás, a deklináció.

Névmásokat, mellékneveket, számneveket, amelyek vagy jelzőként, determinánsként vagy igei-névszói állítmányként állnak a mondatban, ugyanezen szempontok alapján ragozzuk, s ezeket szám, nem és eset alapján egyeztetni kell a főnévvel. Ez sokszor azonos végződéseket jelent (de nem mindig!):

Puella (egyes szám, nőnem, alanyeset) pulchra – Hæc puella pulchra est.
Agrī  (többes szám, hímnem, alanyeset) fēcundī. – Hī agrī fēcundī sunt.

DE: pōpulus (egyes szám, nőnem, alanyeset) māgna
DE: poēta (egyes szám, hímnem, alanyeset) clārus

Az újlatin nyelvek legjellemzőbb determinánsa, a névelő nem létezik a klasszikus latinban sem határozott, sem határozatlan formában.

A latin főnév száma

Megkülönböztetünk egyes (singularis) és többes számot (pluralis). A legtöbb főnévnek mind a két alakja létezik. A főnév többes számát a latin többféleképpen képezi. Általában az -us végű főnevek többes száma -i, az -a végűeké -ae, az -er végűeké -ri, az -is végűeké -es, de ez nincs mindig így! A főnév többes számát az határozza meg, hogy a főnév melyik deklinációba tartozik, erről később lesz szó bővebben.

lupus ‘farkas’ – lupi ‘farkasok’
liber ‘könyv’ – libri ‘könyvek’
porta ‘ajtó’ – portae ‘ajtók’
canis ‘kutya’ – canes ‘kutyák’

Néhány főnév többes száma a latinban a mylanguages.org oldalon

A latinban azonban főnévragozási csoportok és esetek vannak. A példák csak az alanyeset többes számára vonatkoznak. Más nyelvtani esetekben a fentiektől eltérő végződéseket vesznek fel általában a főnevek mind egyes, mind többes számban, például portam – ajtót; portas – ajtókat; portarum – ajtóknak a (valamije); lupum – farkast; lupos – farkasokat. A főnév ragozásáról és a főnévragozási csoportokról (deklinációkról) lentebb olvashatunk.

Kivételes esetek:

csak egyes számú főnevek (singularia tantum):

scientia (tudás)
iūstitia (igazságosság)
pietās (jámborság)
vestis (ruha)
argentum (ezüst)

csak többes számú főnevek (pluralia tantum):

dīvitiæ (gazdagság)
arma (fegyverzet)
relīquiæ (maradék)
Nōnæ (a hónap idusa előtti kilencedik nap)
Idūs (idus)
Athēnæ (Athén)

olyan főnevek, ahol jelentésbeli módosulás következik be, ha többes számba kerülnek:

littera (betű) – litteræ (levél, irodalom)
aqua (víz) – aquæ (gyógyforrások)
cōpia (bőség) – cōpiæ (csapatok)
ædēs (templom) – ædēs (lakóház)
fīnis (határ, cél) – fīnēs (terület, vidék)
pars (rész) – partēs (párt)

A latin főnév neme

Megkülönböztetünk

hímnemű főneveket: masculinum (m.)
nőnemű főneveket: femininum (f.)
semlegesnemű főneveket: neutrum (n.)

Az adott főnév nemét felismerhetjük a szó jelentésén (természetes nem), vagy a szó végződésén (grammatikai nem): az egyes deklinációk alanyesetben álló végződéséről többnyire beazonosítható az adott főnév neme, persze itt is vannak kivételek. Mindenesetre a szótári alakban külön jelölésre kerül a főnév neme. Ezt általában más nyelveknél a határozott névelő szokta jelölni, de mivel ez a szófaj a klasszikus latinban nem létezik, ezért be kell érnünk a latin elnevezés rövidítésével. A nemek szerepe leginkább az egyeztetésnél kerül elő.

Lásd bővebben:  A latin főnév neme.

Esetek

A latinban – az újlatin nyelvektől eltérően – megkülönböztetünk 7 különböző nyelvtani esetet, e hét közül azonban csak az első 5 jelenik meg minden egyes ragozási csoportban, a másik kettő használata meglehetősen korlátozott. Szerepük a főnév mondattani helyének pontos meghatározása.

Példák az esetekre:

1. Cōnsulēs (nom.) dēclārantur Tullius et Antonius (nom.). – Tullius és Antonius konzulokká lettek nyilvánítva.

2. Rōmulus urbem (acc.) condidit. – Romulus megalapította a várost.

3. Vōx populī (gen.), vōx Deī (gen.). – A nép hangja, Isten hangja.

4. Agricola poētæ (dat) viam nōn mōnstrat. – A földműves nem mutatja meg a költőnek az utat.

5. Sibi ipsī (dat.) nocet, quī aliīs (dat.) invidet. – Saját magának árt, aki másokat irigyel.

6. Cīmōn eādem custōdiā (abl.) ac pater tenēbātur. – Cimont ugyanazzal az őrizettel vették körbe, mint apját.

7. Tū regere imperiō populōs, Rōmāne (voc.), mementō. – Ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj

8. Datum Rōmæ (loc.), apud S. Petrum. – Kelt Rómában, Szent Péter sírjánál

Természetesen az esetek használata ennél sokkal szerteágazóbb (az egyik esetnek, az ablativusnak, mint láthattuk, nincsen a többi funkcióhoz képest kiemelkedő alapfunkciója), további jelentéseikkel külön foglalkozunk, csak a legtipikusabb szerepüket említettük (Ld. bővebben: Esettan). A nominativust és a vocativust független esetekhez (ti. mondaton belül önálló szerepet tölt be), míg a többi nyelvtani esetet függő esetekhez (ti. a mondaton belül az alany vagy az állítmány alá rendelt szintagmákat fejezzük ki vele) soroljuk.

Vannak olyan főnevek is, amelyek hiányos ragozásúak (defectiva), azaz csak néhány esetben ragozhatóak, vagy egyáltalán nem ragozhatók (indeclinabile), csak egyetlen alakjuk használatos.

Deklinációk, azaz főnévragozási csoportok

Adott főnévragozási csoportot, amelyet a szám, nem, eset kategóriái határoznak meg, deklinációnak hívjuk. A latin nyelvben öt deklinációt, azaz főnévragozási csoportot ismerünk. Ezeket tőhangzójukról, vagy sorszámukról nevezzük el.

Ezen kívül még érdemes megemlíteni egy speciális csoportot, ti. a görög eredetű főneveket, amelyek vagy megtartották saját, eredeti esetvégződéseiket, vagy hozzáigazították azokat egy-egy latin deklinációhoz. Ezeket a görög főneveket is a már meglévő latin deklinációkba soroljuk be, ott tárgyaljuk azokat.

A főnév szótári alakjában három fontos információ szerepel:

1. a főnév egyes számú (ha nincs, akkor többes számú) alanyesete – az alapalakot ebből ismerjük meg,
2. a főnév egyes számú (ha nincs, akkor többes számú) birtokos esete – ebből tudhatjuk meg, melyik deklinációba tartozik az adott főnév,
3. a főnév nemének rövidítése – mivel nincsen névelő a klasszikus latinban, ezért külön kell jelölni a nyelvtani nemet is

–

– A bejegyzés Latinoloquus munkája, köszönjük! –

–

Link:

Victionarium – Ha beírunk egy latin főnevet, kiírja a ragozását az egyes esetekben

Felhasznált irodalom:

Betts Gavin: Latin nyelvkönyv, Akadémiai Kiadó, Budapest

Nagy Ilona – Tegyey Imre: Latin nyelvtan a középiskolák számára, Tankönyvkiadó, Budapest

A főnév többes száma néhány más nyelvben:

Angol többes szám, német többes szám, holland többes szám;

Olasz többes szám, francia többes szám, spanyol többes szám, portugál többes szám;

Horvát többes szám;

Finn többes szám, török többes szám. lovári többes szám.