2026. nyár
2026. nyár nem indult rögtön forrósággal. Kaptunk hideget, meleget – már ami az időjárást illeti. Később a forróság győzött, olyannyira, hogy vizeink is eléggé leapadtak. Erről a hírekben is lehetett bőven hallani.
2026. nyár nem a dagályról lesz emlékezetes. A Balaton sekélyebb volt, mint valaha.
Egy angolos poszttal indítottunk
2026. nyár azzal kezdődött, hogy egy angolos bejegyzést tettem fel június közepe felé. Nevezetesen abban mélyedtem el, hogyan mondják angolul azt, hogy „milyen”. A téma több tanulómmal is előjött mostanában, ez adta az ihletet a bejegyzéshez. Magyar anyanyelvű számára nem mindig magától értetődő, hogy angolul ezt hogyan kell kifejezni. Feladatokat még nem tettem a posztba, talán majd lesznek azok is.
Ez lett kereken a 700. bejegyzés az oldalon! A két nullára végződő bejegyzéseket mindig megünneplem, és képzeletben elfogyasztok egy Webnyelv feliratú tortát. A három nullára végződő bejegyzésszám lesz az igazi ünnep! Na, de erre még azért várni kell, bár talán nem is olyan sokat, ha az eddigi ütemben születnek új bejegyzések. Durván talán öt év múlva várható az 1000. bejegyzés az oldalon. Persze sose tudni, mit hoz a jövő, ami beleköphet a levesbe. Az is lehet, hogy öt év múlva már a Holdon vagy/és a Marson fog élni az emberiség jelentős része, és internet mint olyan, már nem is fog létezni, és nyelvekkel is csak azok fognak foglalkozni, akik a fordítógépeket programozzák…
Angolos poszt egyébként már nagyon régen nem került fel. Egy ideje már csak az egzotikusabbnak számító nyelvekhez posztolok anyagot, így az angol is és a német is sokáig kimaradt. Ezért is külön meg kell emlékezni arról, hogy most hosszú idő után végre itt egy angolos bejegyzés.
Török alapmondatok
Kriseff 2013 októberében keresett meg, hogy szívesen készítene török nyelvhez magyarázatokat az oldalra. Azóta szép munkát végzett, sok bejegyzés került fel. 2020 áprilisában készült el az utolsó törökös bejegyzés, a Helymeghatározás a törökben, ezzel befejezte a posztok írását. Azóta a Duolingón több nyelvet is tanulgatok, köztük törököt is, amihez az ihletet természetesen Kriseff tevékenykedése adta. Innen is jött az ötlet, hogy ha már úgyis szó van az oldalon a török nyelvről, összegyűjthetem a Duolingón tanultakat, ami nekem is jó, hiszen egyébként is készítek jegyzeteket a Duolingón tanultakból, és akkor már akár az oldalra is feltehetem a jegyzeteimet.
Koreai nyelv kezdőknek
Kb. öt éve találkoztam először a koreai nyelvvel, amikor egy koreai cégnél kezdtem recepciósként dolgozni. Több évig dolgoztam ott, és többször is szembejött a koreai írás, néha a koreaiak beszédét is hallottam. A kollégák között is akadtak páran, akik tanultak koreaiul, őket is faggattam időnként, mi hogyan van ebben a nyelvben, hiszen, mint tudjuk, engem mindenféle nyelv érdekel. A Duolingón is elkezdtem tanulni a koreait. Talán az összes betűről tudok már elméletben, de hogy melyik milyen hangot jelöl, azt képtelen vagyok megjegyezni – pedig aránylag sokat gyakoroltam. Nem tudom, mennyi gyakorlás kellhet ahhoz, hogy az ember el tudja olvasni a hangul szótagírást. Nemrég jött az ötlet, hogy megkérem a ChatGPT-t, írjon nekem olyan koreai szavakat, melyek nemzetköziek, és sok más nyelvben is hasonlóan hangoznak, és fejtse is ki, miért úgy írják őket. Eddig ez a módszer tűnik a legjobbnak. Bár most is azt veszem észre, hogy ha koreai írást látok, most már még ismerősebbek ugyan a betűk, de arra már nem emlékszem, hogy milyen hangokat jelölnek. Mindenesetre a nemzetközi voltuk miatt könnyebbnek tűnő szavakat összegyűjtöttem, és a ChatGPT fejtegetésével együtt feltettem az oldalra, és fűztem az egészhez egy kis magyarázatot, hátha másoknak is hasznos lehet.
Szerkesztettem egy képet is a bejegyzésbe, amely a han-gul szó két szótagját szemlélteti. A két szótag háttere eltérő színű, és elég sokáig is tartott megcsinálni, hogy két különböző szín legyen. Végül nem a Phoxo nevű programmal oldottam meg, amelyet gyakran használok képszerkesztéshez, hanem egyszerűen bemásoltam a Paintbe a kész részeket, és egymás alá raktam.
Bevezetés a bibliai héber nyelvbe
Már egy ideje foglalkoztat a dolog, hogy jó lenne megismerni az óhéber nyelvet. Régebben néhány videót megnéztem a témáról, amelyek akkor nagyon érdekesnek tűntek, de eléggé kevés maradt meg belőlük. Ugyancsak a ChatGPT-t kértem meg nemrég, hogy néhány héber bibliai verset elemezzen ki teljesen, magyarázza el, mit hogyan kell kiejteni egy szóban és miért. Próbáltam olyan szöveget keresni, ahol ugyanaz a szó többször is előfordul, így a Tízparancsolat került górcső alá, ahol sok mondat elején ott van az, hogy „ne”. Így az ismétlődések könnyen beazonosíthatók, és így könnyebben meg is jegyezhetők. A koreaihoz hasonlóan a héber elemezgetésekkel kapcsolatban is jött az ötlet, hogy ha már itt van egy érdekesnek és viszonylag könnyűnek tűnő megközelítés, akár fel is tehetném az oldalra.
A birtokviszony és a birtoklás kifejezése a latinban
Július 12-én, egy vasárnapi délutánon emailjeim között Latinoloquus újabb levelére bukkantam, melyben három poszthoz is küldött anyagot. Aznap éppen egy családi összejövetelről tértem haza, ahol születésnapokat ünnepeltünk, így akkor már nem volt energiám foglalkozni a cikkekkel. Viszont annyira megörültem az új írásoknak, hogy következő nap délelőtt rögtön fel is tettem az elsőt, amely a birtokviszonnyal és a birtoklás kifejezésével foglalkozik ebben a nem éppen modern nyelvben. Az angolos és a németes tanulóimnak is szokott némi problémát okozni a birtokviszony kifejezése. Az tetszik Latinoloquus cikkében, hogy bizonyos fogalmakat teljesen tisztába tesz, így teljesen érthetővé válik a téma. A latin nyelvtanban, úgy látszik, külön számon tartják az objektív és szubjektív birtokviszonyt. Például az „anya szeretete” kifejezés kétféleképpen értelmezhető (az anyát szeretik, vagy az anya szeret), és a két értelmezést nevezik objektív és szubjektív birtokviszonynak. Logikus, hogy a birtokos az birtokos esetbe kerül, viszont a birtokkal soha nem foglalkoztunk, ez kerülhet bármilyen esetbe, amit a mondat megkíván, és ennek a német nyelvtanítás során is van jelentősége. Ezek olyan kis apróságok, amelyek felett mindig elsiklottam.
Meglepett az is, hogy a birtoklás kifejezése nemcsak a habeo igével történhet, hanem létezik egy, magyarhoz hasonló szerkezet is. Bár a latin nyelvben elég sokféle szerkezet van, csak úgy hemzsegnek, így ezen sem kellene olyan nagyon meglepődni. Állítólag a héber is hasonlóan fejezi ki a birtoklást, mint a magyar, és egyes nem indoeurópai nyelvek is, én csak erről tudok. Viszont indoeurópai nyelvben, ráadásul pont a latinban kissé meglepő ez, hiszen az újlatin nyelvekben nem tudok ilyenről. Igaz, az oroszban is pont ilyen van, mint a magyarban, tehát nincs külön birtoklást kifejező ige, viszont a többi szláv nyelvben pedig van – tudtommal.
Indicativus praesens imperfectum passivi
Latinoloquus második írása, amit küldött, a latin jelen idő szenvedő alakjáról szól. Ezt augusztus elsején sikerült feltennem az oldalra. Egy forró, nyári estén összeszedtem magam, és elhatároztam, letudom ezt is, hogy haladjak is valamit. A haladásnak azonban itt befellegzett, ugyanis nem jelentettem meg több bejegyzést a nyáron.
