Névelő – a nyelvek sokszínűségének tükrében

A névelő onnan kapta az elnevezését, hogy névszó előtt áll: név + elő. Ez egy eléggé érdekes szófaj. Megszoktuk, hogy a szavak elé néha odatesszük, hogy a vagy az, talán bele se gondolunk, hogy miért. Valamint, el se tudjuk talán elsőre képzelni, hogy nyelvenként mekkora eltérések vannak a névelő tekintetében! Olykor furcsa, kellemetlen meglepetések érik az embert, amikor elkezd tanulni egy idegen nyelvet, és a névelő a téma: azt gondolnánk, minden nyelvben hasonlóan egyszerű a helyzet, mint a magyarban: a, az, és kész. Pedig dehogy!

Ez a kép jött szembe Facebookon. Ez ihlette ezt az írást.

A névelőnek két fajtája van: határozott és határozatlan. Egyes nyelvekben egyéb kategóriája is létezik, így az újlatin nyelvekben a részelő névelő. Néhány nyelvben egyes kis szavak határesetnek tekinthetők, olykor a névelő szerepét töltik be, bár nem szokták névelőnek nevezni őket. Ilyen az angolban a some, any és no szócska, amikor főnév előtt áll.

Nézzük először, milyen meglepetéseket tartogat számunkra a határozott névelő!

A magyarban elintézzük azzal, hogy a, az, ezzel a két alakkal, és teljesen egyértelmű, mikor melyiket kell használni. Néhány nyelvben egészen sok alakja van a határozott névelőnek. Amikor olaszul tanultam, nekem nagyon nehéz volt megjegyezni azt a sok alakot: figyelni kell arra is, hímnemű vagy nőnemű-e a szó, így alapból két névelő már adott volt a két nemnek megfelelően. Ezen kívül arra is figyelni kell, hogy mivel kezdődik a szó: magánhangzóval, mássalhangzóval, esetleg s + mássalhangzó ill. z áll-e a szó elején. Ez persze csak az egyes számra igaz, többes számban megint van egy pár alakja a névelőnek, szintén nemtől és kezdő hangzótól függően. A mai napig az olaszt tartom a legnehezebb nyelvnek a névelő alakjai szempontjából.
A német névelő nem nehéz, a három nemnek három névelő van. Többes számban egy névelő van mindegyik nemre – alanyesetben legalábbis. Inkább az a probléma, hogy a szavak nemét nem könnyű megjegyezni. Más kérdés, hogy a különböző esetekben (pl. tárgyesetben, részes esetben) a névelő alakja megváltozik, de hát az eseteket is jelölni kell valamivel…
Ott van a francia, ott többes számban csak egy határozott névelő létezik (les), hímnemben (le) és nőnemben (la) csak egy névelő lehet, illetve még magánhangzóval kezdődő szó előtt mindig a l’ névelő áll. Itt is akad azért egy kis bonyodalom, mert a h-val kezdődő szavak két csoportra oszthatók, egy részüknél a h úgy viselkedik, mintha mássalhangzó lenne, másik részüknél pedig mintha ott sem lenne. A franciában a h mindig néma, sosem kell kiejteni, így ez egy kisebb probléma, mikor kell h előtt l’, mikor le ill. la. A franciában legalább csak két nem van, nem úgy, mint a németben, és naná, hogy nem mindig állapítható meg a főnév neme a végződésből!
A holland egész egyszerű, hímnemű és nőnemű főnevek előtt mindig de, semleges nemű főnevek előtt mindig het áll. Többet számban is mindig a de marad.
A spanyol sem bonyolult, hímnemben el, nőnemben la a névelő egyes számban. Itt még a hangsúlyos a hanggal kezdődő főneveknél van egy kicsi bonyodalom, mert ha nőnemű is a főnév, nem hangzik jól egymás mellett két a hang (pl. la agua), így ilyenkor helyette el névelőt használnak (el agua). Ez aztán további problémát szül, hogy helytelenül elkezdik hímneműnek tekinteni az összes ilyen szót, főleg a nyelvtanulók, de aztán néha az anyanyelvi beszélők is, és nem is tudjuk, akkor hogyan is kell ezeket a szavakat használni mondaton belül. (Lásd még: El Mexicano: Todo el agua – hogy micsoda???) Többes számban a hímnemű névelő egységesen los, a nőnemű névelő pedig las. Akad pár semleges nemű szó is, ezek lo névelőt kapnak. (Egyes vélemények szerint ez a lo nem is névelő, vagy hogy nincs is értelme a spanyolban semleges nemről beszélni, ebbe itt most nem megyünk bele. El Mexicano bővebben foglalkozik a témával.)
A portugál névelő szempontjából jó nyelv, mert hímnemre és nőnemre is csak egy-egy névelő van (o ill. a), és magánhangzók előtt sincs az a rövidülés, ami pl. az olaszban.
Az angol igen kellemes nyelvnek mondható névelő szempontjából: the, és kész. Persze ez sem olyan egyszerű, magánhangzók előtt más a kiejtése, amit nagyjából az összes nyelvtanuló rendszeresen eltéveszt. Zavaró, hogy az angolban tulajdonképpen két határozott névelő van, de csak kiejtésben különböznek.
Az eszperantó nyelvben a lehető legegyszerűbben oldották meg: egy szál határozott névelő van egyes és többes számban is, és akármilyen hang is álljon utána, akkor is la marad.

Na, de ezzel nincs vége a névelők tarka világának! Nézzük meg a svédet! Azt hinnénk, már nem lehet ezen mit tovább variálni, de újabb meglepetések várnak ránk! Naná, hogy olyan is van, hogy a névelő nem a szó elé kerül, hanem utána áll! Például svédül ház: hus. A ház: huset. Persze van nyelvtani nem is, és az sem mindegy, mire végződik a szó. Így például a nem semleges nemű lány névelő nélkül flicka, névelővel együtt flickan. Többes számban bonyolódik a helyzet, mert a többes szám végződésétől függően alakul a névelő alakja. Ha még jelző is áll a főnév előtt, akkor az elé is kerül névelő… ez a sok szabály talán még az olasznál is bonyolultabb! A svéd „névelőt” nem is szokás névelőnek nevezni, hiszen nem a névszó előtt áll, ahonnan az elnevezését kapta. Ezt a szófajt végartikulusnak nevezik.
Na, nézzük az oroszt! Azaz ne nézzük, mert nincs mit nézni rajta, mivel egész egyszerűen nincs névelő, ahogy a legtöbb szláv nyelvben sincs. Leíró nyelvtanokban súlyos oldalakat tesz ki a névelő sok nyelvben, az oroszban és a szláv nyelvek nagy részében ezt megspórolhatjuk. Nem eshetünk abba a hibába, hogy akkor használjuk a névelőt, amikor nem kéne, vagy elhagyjuk, amikor ki kéne tenni, vagy rosszul ejtjük, vagy a főnév vége helyett az elejére tesszük, vagy eltévesztjük az alakját. Cserébe azért akad így is elég fejezet az orosz leíró nyelvtanban is. Igaz, pechesebb nyelvtanulók akár hajlamosak lehetnek még az oroszban is valami névelőszerűséget kitenni, mert annyira hiányzik nekik, hogy nem bírják ki. De így is még mindig ezekben a nyelvekben a legkisebb a hibázás lehetősége, hiszen ha valami nincs, azt nagyon nehezen lehet elrontani.
Nekünk könnyű, ha például oroszul tanulunk – már ami a névelőt illeti. De gondoljunk csak bele, szegény oroszoknak mekkora szenvedés lehet idegen nyelven tanulni és megismerni egy olyan szófajt, amire addig még álmukban sem gondoltak volna! Lomb Kató egyik könyvében arról ír, amikor egy orosz meg akart tanulni magyarul. Ott volt éppen egy “Tilos a dohányzás!” tábla. Gondolta szegény orosz emberke, mi lenne, ha ezzel kezdenék. Elmagyarázták neki, mi az a tilos, és azt is, mi az a dohányzás. Utána az a szócskát próbálták neki megmagyarázni, hogy mit is jelent. Kiderült, hogy tulajdonképpen nem jelent semmit, és ha nem lenne ott, akkor is teljesen érthető lenne a felirat, de mégsem lehet kihagyni. Ekkor mondta azt, hogy inkább mégsem akar megtanulni magyarul.
Érdemes lenne az oroszoknak több nyelvet is megtanulni, ahol van névelő. Ha nagy szenvedések árán az első idegen nyelvben megtanulják a névelő használatát, akkor egy következő nyelvben már nem kell ekkora energiát fektetni bele. Kár, hogy nem sokan foglalkoznak azzal, hogy az egyik idegen nyelv megtanulása után a következő idegen nyelv már jóval könnyebb lehet, és örülnek, hogy egy nyelvet sikerült megtanulniuk – természetesen ez nem csak az oroszokra igaz.

A határozott névelő alakjai néhány nyelvben

A névelő viselkedése alapján hat kategóriát lehet megkülönböztetni, az általam kiválasztott nyelvek alapján:

1. Alakját csak a főnév neme határozza meg:

német:

hímnemben: der, nőnemben: die, semleges nemben: das, többes számban: die

Példa: der Tisch (az asztal), die Straße (az utca), das Buch (a könyv), die Bücher (a könyvek)

Tárgyesetben, részes esetben, birtokos esetben külön alakjuk van a névelőknek. Bővebben lásd itt.
Ez a ragozási rendszer nem csak a határozott névelőre, hanem több determinánsra is érvényes, ahol a három nemnek megfelelően három alakjuk van a determinánsoknak alanyesetben. Például: dieser Tisch (ez az asztal), diese Straße (ez az utca), dieses Buch (ez a könyv), diese Bücher (ezek a könyvek). A determinánsok -r, -e, -s végződése utal a főnév nemére, vagy a többes számára.

holland:

hímnemben és nőnemben: de, semleges nemben: het, többes számban: de

Példa: de man (a férfi), het boek (a könyv), de boeken (a könyvek)

A némethez hasonlóan néhány más determináns is ezt a mintát követi, az -e ill. -t végződés utal a nemre, pl. deze man (ez a férfi), dit huis (ez a ház). Illetve, az -e végződés a többes számra is utalhat: deze huizen (ezek a házak).

Bővebben: A holland főnév neme és névelője. Holland névmások

portugál:

Egyes szám: hímnem: o, nőnem: a

Többes szám: hímnem: os, nőnem: as

Példa: o livro (a könyv), a casa (a ház), os livros (a könyvek), as casas (a házak)

Bővebben: A portugál főnév.

újgörög:

Egyes szám: hímnem: ο, nőnem: η, semleges nem: το

Többes szám: hímnem és nőnem: οι, semleges nem: τα

Példák:

ο άντρας (a férfi), οι άνδρες (a férfiak)
η γυναίκα (a nő), οι γυναίκες (a nők)
το βιβλίο (a könyv), τα βιβλία (a könyvek)

Alakja tárgyesetben és birtokos esetben változik, a némethez hasonlóan. Bővebben lásd az angol Wikipédiát.

2. Alakját csak az utána álló névszó kezdő hangja határozza meg:

magyar:

mássalhangzó előtt: a
magánhangzó előtt: az

a ház, az ember

angol:

mássalhangzó előtt: the, kiejtve [δ∂]
magánhangzó előtt: the, kiejtve [δi]

Példák:
the man (a férfi), the woman (a nő), the chair (a szék)
the apple (az alma), the elbow (a könyök), the arm (a kar)

Gyakorlatilag a [δi] a hangsúlyos alak, ez lenne alapból az alakja. A névelőt persze a szavak elején szinte sosem ejtjük hangsúlyosan. Ez mássalhangzók előtt még inkább hangsúlytalanná válik. Ha a névelőt kimondjuk és megállunk a beszédben gondolkozni, akkor [δi]-t kellene ejteni.
Nem az íráskép, hanem a kiejtés számít! Így például a the unit esetében mássalhangzóval kezdődik a főnév, a the hour esetében magánhangzóval, hiszen a h néma.

3. Alakját az utána álló névszó kezdő hangja, és a főnév neme egyaránt meghatározza:

olasz:

Példák:

l’albero (a fa), gli alberi (a fák); l’isola (a sziget), le isole (a szigetek)
il libro (a könyv), i libri (a könyvek); la casa (a ház), le case (a házak)
lo zaino (a hátizsák), gli zaini (hátizsákok)
lo studente (az egyetemista), gli studenti (az egyetemisták)
lo psicologo (a pszichológus), gli psicologi (a pszichológusok), lo xilofono, lo yoghurt

spanyol:

Ez a táblázat csak a főnevekre igaz. A melléknevek, egyéb névszók csak egyes szám nőnemben, hangsúlyos a előtt térnek el a fenti szabálytól, ugyanis előttük minden esetben la áll nőnemben: la alta montaña (a magas hegy). (Lásd még: A „hímnemű névelő”, amely nőnemű.)

Példa:

el libro (a könyv), los libros (a könyvek), la casa (a ház), las casas (a házak)
el agua (a víz), las aguas (a vizek)
lo bueno (a jó), lo malo (a rossz), lo otro (a másik)

francia:

Külön figyelmet érdemelnek a h-val kezdődő szavak. Egyes ilyen szavak elején a h mássalhangzónak számít, bár nem ejtjük ki. Ilyenkor le ill. la lesz előtte a névelő, pl. la Hongrie – Magyarország. Más szavak elején nem tekintik mássalhangzónak a h-t (ilyen szóból van több, pl. l’homme – a férfi). Hogy melyik szó melyik kategóriába tartozik, azt a nyelvtanuló nem tudja mindig megállapítani. Többnyire az idegen eredetű szavak elején tekintik a h-t mássalhangzónak.

Bővebben: A francia főnév

4. Egyetlen, egységes alakja van:

eszperantó:

minden esetben: la

Például: la domo (a ház), la domoj (a házak), la domon (a házat), la domojn (a házakat)

5. Végartikulus: a szó végén áll:

svéd:

Egyes számban:

hímnemű és nőnemű főnevek végén: -en (magánhangzó, -el, -er után: -n)
semleges nemű főnevek végén: -et (magánhangzó után: -t)

Többes számban:

-n végződés után: -a
egyéb végződés után: -na

Példák:

bok (könyv) – boken (a könyv), hus (ház) – huset (a ház)
flicka (lány) – flickan (a lány), vinter (tél) – vintern (a tél), spegel (tükör) – spegeln (a tükör)
A végartikulus előtti mássalhangzó bizonyos esetekben megduplázódik, pl. man (férfi) – mannen (a férfi). Semleges nemű főnevek utolsó szótagjában az e pedig eltűnhet: väder (idjárás) – vädret (az időjárás). Néhány rendhagyó főnév is létezik, aminek történeti oka van, pl. mor (anya) – modern (az anya). Az idegen eredetű szavak is tartogatnak meglepetéseket, pl. museum (múzeum) – museet (a múzem), bageri (pékség) – bageriet (a pékség – magánhangzóra végződik, mégsem -t, hanem -et lesz a végartikulus).

Többes szám: äpplen (almák) – äpplena (az almák), böcker (könyvek) – böckerna (a könyvek). Többes számban is akadnak bonyodalmak, az -are végződés e-je kiesik a végartikulus előtt, pl. läkare (orvosok) – läkarna (az orvosok). Rendhagyóság is akad: ögon (szemek) – ögonen (a szemek: -n végű, mégsem -a, hanem -en kerül a végére).

Ha a főnévnek jelzője van, akkor nem csak végartikulust kell használni, hanem a jelzős szintagma elé is kerül valami, ami tulajdonképpen névelő, és a végartikulussal együtt duplán jelölik így a főnév határozott voltát:

den stora boken – a nagy könyv
de stora böckerna – a nagy könyvek

Bővebben: A svéd főnév

macedón:

A macedón nyelvben a szokásostól kissé eltérő rendszerrel találkozhatunk. Azt is figyelembe kell venni, hogy a szóban forgó főnév a beszélő közelében van-e vagy távol van-e tőle, esetleg a beszélgetőpartnerhez közel van. Ilyen helybeli hármasság más nyelvekben is megfigyelhető (pl. spanyol, horvát), bár ott nem a névelő alakjaiban manifesztálódik.

A beszélő közelében:

egyes szám: hímnem: −от, nőnem: −та, semleges nem: −то
többes szám: hímnem és nőnem: −те, semleges nem: −та

A másik személy közelében:

egyes szám: hímnem: −ов, nőnem: −ва, semleges nem: −во
többes szám: hímnem és nőnem: −ве, semleges nem: −ва

Távol:

egyes szám: hímnem: −он, nőnem: −на, semleges nem: −но
többes szám: hímnem és nőnem: −не, semleges nem: −на

Példák:

човекот (az ember itt)
човеков (az ember ott a közeledben)
човекон (az ember ott messze)

Bővebben lásd: macedón nyelvtan.

norvég, dán, izlandi, feröeri, bolgár, román, albán, baszk

6. Nincs határozott névelő:

orosz, ukrán, belorusz, lengyel, cseh, szlovák, szerb, horvát, lett, litván, finn, észt, török, latin

A határozott névelő típusai Európa nyelveiben

A térkép természetesen lehetne részletesebb. Egyes országokban több hivatalos nyelv is van (pl. Belgium, Svájc), itt csak az egyiket vettem figyelembe. Írországban az angol mellett az ír nyelvet is beszélik, ennek névelőiről bővebben lásd az angol Wikipédián. A végartikulust használó nyelveket is tovább lehetne csoportosítani aszerint, hogy csak a főnév nemét veszik-e figyelembe (mint pl. a macedón nyelvben), vagy a szó végén álló hangzót is (mint pl. a svédben). A kisebb nyelvek vagy nyelvjárások nem szerepelnek a térképen, még ha el is térnek a „fővonaltól” névelő szempontjából. További mélységekbe lehetne evezni, például figyelembe venni azt is, a nyelvtani eset is kihat-e a névelőre (mint pl. a németben vagy az újgörögben).

Szembetűnő, hogy azokban a nyelvekben, ahol a névelő esetet is jelöl, ott nem függ az alakja az utána álló hangtól. Ez fordítva nem igaz, a portugálban nem határozza meg a névelő alakját az utána álló hang, mégsem tud kifejezni esetet.

A határozott névelő története – hogyan alakult ki?

A határozott névelő nagyon sok nyelvben a mutató névmásból alakult ki. A latin ille, illa, illud névmások az újlatin nyelvek határozott névelőjének az gyökere. A magyar távolra mutató névmás alakja részben meg is egyezik a határozott névelővel (az). Az angol the is a mutató névmásból alakult ki.

Még az elöljárószók is berobbannak a színpadra!

Jellemző egyes nyelvekre, hogy ha elöljárószó és határozott névelő kerül egymás mellé a mondatban, akkor azok összeolvadnak. Ez nagyjából az összes újlatin nyelvre igaz (a román kivételével), valamint a németre is. Az olaszban, portugálban a határozott névelő összes alakjával összeolvadnak bizonyos elöljárószók. Lásd még: A di és az il összevonása miért del az olaszban (is)? Mivel az olaszban eleve is sok alakja van a határozott névelőnek, és relatíve sok elöljárószóval vonódik össze, a névelős elöljárószók egész rémhada tárul a lesokkolt nyelvtanuló elé. A portugálban az em, a, de elöljárószóval is összevonódnak nem csak a határozott, de még a határozatlan névelők, sőt még a mutató névmások is, pl.

na rua – az utcán (em + a → na)
numa rua – egy utcán (em + uma → numa)
nesta rua – ebben az utcában (em + esta → nesta)

A spanyolban csak egyes szám hímnemben érvényesül ez a szabály, így a de + el találkozásából del, az a + el találkozásából al lesz. A de la, de los, de las, a la, a los, a las nem olvad össze. A franciában csak a de és az à elöljárószóval vonható össze csak a le és a les (a la nem): de + le = du, de + les = des, à + le = au, à + les = aux.

A fiú könyve:

olasz: il libro del ragazzo (di + il → del)
spanyol: el libro del chico (de + el → del)
francia: le livre du garçon (de + le → du)
portugál: o livro do menino (de + o → do)

A németben csak a névelők és elöljárószók bizonyos alakjainál történhet összevonás. Mivel itt az elöljárószók különböző eseteket vonzanak, és ez a névelőre is hatással van, az alanyesetű névelőknél ez az összeolvadás nem fordulhat elő. A zu és a der vagy dem összeolvadhat zum ill. zur alakká. Az in elöljárószó összeolvadhat a dem és a das alakkal (im ill. ins lesz belőle), de a der alakkal nem. Egyedül a németben nem kötelező az összevont alakokat használni az említett nyelvek közül:

in dem Zimmer = im Zimmer (a szobában)
in das Haus = ins Haus (a házba)

A határozott névelő használata

De mire is jó a határozott névelő? Határozottá teszi a főnevet. Ki hinné? Ha valaki még nem gondolt bele, érdemes elmélyedni ebben egy picit, mit is jelent ez pontosan. Ha például azt mondom, hogy „a ház”, akkor egy konkrét házra gondolunk. Ha csak azt mondom, hogy „ház”, akkor csak házra gondolunk, de nem egy konkrétra. A főnév lehet konkrét és általános. Konkrét lesz a főnév, ha például határozott névelővel áll: a ház, vagy birtokos személyraggal áll, ill. birtokost megjelölő névmással vagy főnévvel: az én házam, Péter(nek a) háza, vagy mutató névmás áll előtte: ez a ház, az a ház. (Bár a birtokos személyraggal és a mutató névmásokkal is gyakran együtt áll ott a névelő a magyar nyelvben. Más nyelvekben már nincs ez mindig így.) Nagyon tömören, ez a szabály arra, hogy mit fejez ki a határozott névelő: konkréttá teszi a főnevet. Ez persze olykor nem ilyen egyszerű: gondoljuk a „tilos a dohányzás!” feliratra! Ha azt mondjuk, hogy „Dohányozni tilos”, akkor már nincs névelő a „dohányozni” szó előtt. Hogy miért? Úgy látszik, erre kicsit összetettebb szabályok vannak – talán mert a „dohányozni” nem főnév, bár lehetne főnévként is használni, de itt mégsem lehet. Ott van aztán sok tulajdonnév, földrajzi név és egyéb. Személynevek előtt nincs határozott névelő, pedig jogos lenne használni, a portugál és görög nyelv használja is. Néha talán mi is mondjuk, hogy pl. „A Péter mondta…”, de igazából nem kéne így mondani. Aztán nekünk külön probléma megtanulni, például az angol vagy a német használ-e határozott névelőt bizonyos földrajzi helyek, országnevek előtt vagy nem. Németül, példának okáért: Frankreich, Österreich, Deutschland, Ungarn, Polen, Italien, Spanien… de a következők névelővel állnak: der Iran, der Irak, die Schweiz. Érthetetlen az is, az angolok miért használnak névelőt a folyók, óceánok előtt (pl. the Nile, the Thames, the Danube, the Atlantic Ocean), a tavak előtt meg nem (Lake Balaton). A határozott névelőnek pedig néha teljesen más funkciója van, például az olaszban ismétlődést fejez ki a hét napjai előtt: sabato – szombaton, il sabato – szombatonként. A határozottságon kívül tehát sok mást is kifejezhetünk vele, ami nyelvenként jelentősen el is térhet. Úgyhogy ha valaki azt mondja, köszöni szépen, nem kér ezekből a bonyolult dolgokból, tanuljon inkább oroszul!

Névelőből nem csak határozott, hanem határozatlan is van. A téma hosszúsága miatt az utóbbival egy külön bejegyzésben foglalkozunk majd.

–

További link:

Angol Wikipédia – Egy átfogó írás a világ nyelveiben a névelőről