Izgalmas kutakodás a rekkenő hőségben
2019. tavasz-nyár

Idén tavasszal az időjárás bemutatót tartott nekünk. Sűrűn váltotta egymást a napsütés és az eső, még egy napon belül is. Angliába készülőknek javasolják, hogy ott majd mindig vigyenek magukkal esernyőt, mert hiába tűz a nap reggel, sose tudni, milyen felhőszakadás lesz. Úgy látszik, Magyarország felzárkózik a nyugathoz – még ha csak az időjárás tekintetében is. Júniusban és júliusban már a napsütés egyre több és több lett, a közel 40 fokban semmit sincs kedve az embernek csinálni. Viszont ez engem nem fogott vissza a nyelvekkel való foglalatosságomban. Egy kis izgalmas kutakodás is kerekedett most ebből.

Amikor a múltkor a lovári nyelvvel kezdtem foglalkozni, hamar szembe jött a jó öreg lenni ige is. Ezt be is írtam A létige sok nyelven bejegyzésbe. Eszembe jutott, hogy nem olyan régen a kezembe került egy lett nyelvkönyv, így a létigét onnan is „átemeltem” a létigés bejegyzésbe. Azóta is emlékszem a lett mondatra: Durvis ir baltas – azaz, az ajtó fehér, rendhagyóan többes számban, pedig egyes számot fejezünk ki vele.

A lovári főnév többes száma

A lovári nyelvet tanuló ismerősöm, aki rávett, hogy segítsek neki a tanulásban, felhívott hazafelé sétálva egy fárasztó nap után, azon belül is egy lovári nyelvóra után. Őt nem dobja fel annyira a nyelvtanulás, mint engem. Telefonon reagált a messengeren feltett kérdésemre, hogy hogyan van a többes számú -uri és -ura végződés. Tömör volt a válasza, miszerint fogalma sincs. Ennek előzményéről: az interneten elkövetett kutakodásom eredményeként nagy örömmel megállapítottam, hogy az idegen eredetű főnevek a lováriban sokszor -ura végűek többes számban. Mivel a kutakodásom elején vagyok, nem merem csak úgy egy új főnévre nagy bölcsen rámondani, hogy ennek így vagy úgy lesz a többes száma. Szembe jött egy hajó – akarom mondani, a hajovo főnév, mely lováriul hajót jelent. Először a szokásos -e végződésre gondoltam többes számként, majd kis gondolkodás után az -ura végződés felé húzott az agyam – a neten erről a főnévről semmit sem találtam. Végre beszabadultam a városi könyvtárba, ahol egy szál lovári szótárat találtam, és nagy meglepetésemre a hajovo többes számaként az volt odaírva, hogy -uri. Hát ez meg mi? Ilyen végződésről eddig a neten egyik oldalon sem írtak, csak -ura végződés jött szembe eddig, és a lováriul tanuló ismerősöm sem hallott még -uri végződésről. Továbbá, egy másik dolog: neten több helyen is azt találtam, hogy az egy szótagú, hímnemű, mássalhangzóra végződő főnevek (pl. o dad – az apa) többes számban nem változnak, ha névelő áll előttük (le dad – az apák). Csak akkor változnak, ha névelő nélkül állnak (le dad  – az apák; dada – apák). Az ismerősöm pedig lazán odatette ezek végére is többes számban az a-t, akkor is, ha ott volt a névelő. Mondtam neki, hogy ez szerintem nem jó, de ő azt mondta, így tanították neki és biztos jó. A tanárja azt mondta, csak az jó, amit ő tanít, és ami a neten van, az nem jó. Pedig a nyomtatott szótár nyelvtani összefoglalója, amelyet a városi könyvtárban néztem, szintén azt írja, amit a net. A téma, úgy látszik, bonyolultabb, több kutatást igényelne. Egyelőre megosztottam, amit a lovári főnevek többes számáról eddig sikerült a neten találtak alapján összeállítani. Eddig nem érkezett semmilyen visszajelzés, hogy igény lenne a lovári nyelvvel foglalkozó bejegyzésekre, így lehet, én is hagyom most ezt a témát. Kicsiny városunkban a megyei könyvtárat eldózerolták, ha nem is vár állott ott, most kőhalom fogadja az esetleges könyvmolyokat. Egy ideiglenes helyre elköltöztették a hatalmas könyvállományt, bele se merek gondolni, mennyi pakolással járt ez. Ez ugyan nem lenne akadály, hogy ott megpróbáljam megfejteni az említett rejtélyeket, de ezt is egy kifogásként említhetem, hogy miért ért itt véget az izgalmas kutakodás egyelőre.

Német: S-Laut. Hogyan ejtik az s-t a németben?

Amikor nekem tanították a németet régen, nem csináltunk nagy ügyet a kiejtésből. Nagyjából annyit tanultunk az s betű kiejtéséről, hogy szó elején ‘z’-nek kell ejteni, máshol ‘sz’-nek. A többes számnál tanultuk, hogy a Haus többes száma Häuser, az előbbiben ‘sz’-t, az utóbbiban ‘z’-t ejtettünk, de ez sosem tudatosult igazán. Még egyetemen sem emlékszem, hogy belementünk volna ezekbe a kiejtési szabályokba. Mintha hallottam volna olyan szavakat, melyek elején furán hangzik  az s-t ‘z’-nek ejteni, de mint utólag kiderült nemrég, mindig ‘z’-t kell ejteni szó és szótag elején (pl. a Sudan  szó elején is, pedig ez, szerintem, ‘sz’-szel hangozna jobban). Latinoloquus ugyanis utánanézett az s betűvel ill. hanggal kapcsolatos dolgoknak, a helyesírási reformnak, és ami a kiejtésével összefügg. Ezt el is küldte nekem, én pedig felraktam az oldalra. Először az st és sp betűkapcsolatok kiejtését csak egyetlen mondatban említette, hogy német eredetű szavakban a magyar ‘s’-hez hasonló hangot kell ejteni bennük. Emlékszem, hogy amikor ismerkedtem a német nyelvvel, okozott némi fejtörést, hogy az sch-n kívül mikor kell még ‘s’-t ejteni. Például a gestern szóban ‘sz’-t ejtünk, mert az s nem szótag elején, hanem a végén van. A szabály röviden, hogy az idegen eredetű szavakban a szótag elején az st, sp betűkapcsolatban ‘sz’-t ejtünk, így például a Struktur szó elején is, hiszen ezt a szót a latinból vette át a német – ám az ‘s’-es ejtés is elfogadott ennél a szónál. Gondolkoztam azon is, a Standard szóban vajon ‘s’-t vagy ‘sz’-t kell-e ejteni. Nagy örömömre kiderült, így is jó és úgy is, ez a szó is. Ez az „így is jó és úgy is – szabály” a németben kb. annyira gyakori, mint mackósajtban a brummogás. Egyszer végre a brummogást is sikerült megélnem a vasszigoráról hírhedt német nyelvtan kapcsán.

Hibák előre kiküszöbölése nyelvtanításnál

Elkezdett egyszer csak foglalkoztatni, hogy nem lehetne-e valamit kezdeni azokkal a tipikus visszatérő hibákkal, amiket szinte minden nyelvtanuló elkövet rendszeresen. Először csak úgy elkezdtem leírni vázlatosan, hogy milyen hibák ezek, és esetleg mit lehetne kezdeni velük, hogyan lehetne úgy tanítani a nyelvet, hogy ne kövesse el annyiszor a tanuló azt a hibát. Utána addig toldozgattam az írásom, míg egy bejegyzés lett belőle. Biztos nincs olyan angoltanár, akinek ne tűnt volna fel, hogy sokan, sokszor lehagyják egyszerű jelen időben az -s végződést. Talán többen el is gondolkoztak rajta, mit lehetne ezzel kezdeni. Valami ilyesmin estem át én is és vetettem elektronikus papírra a gondolataim. Ami kicsit meglepett, hogy az Interneten rákeresve nem találtam más írást, ami ilyen kérdésekkel foglalkozik. Könyvek viszont biztos léteznek, ahol a téma előkerül, bár még nem olvastam ilyenről. Sok más példa is eszembe jutott hibákra, melyeket én követtem el sokszor nyelvtanulás során, legyen szó akár az angolról, akár valamelyik más nyelvről. Ezeket is leírogattam, így aztán el tudtam különíteni egymástól különböző okokat a hibák elkövetésében. Például, az angol egyszerű jelen idő -s végződését azért hagyja el sokszor az ember, mert a többi személyben nem kell végződés. Másik ok lehet egy hiba elkövetésében, ha a magyar nyelv máshogy fejezi az adott jelenséget, ezért nehezen állunk át az új szabályra. Mindezt fokozatosan átgondolva lett egy bejegyzés erről a témáról.

Török: a jövevényszavak viselkedése

Júliusban Kriseff írt egy bejegyzést arról, hogy hogyan viselkednek az idegen eredetű szavak a törökben. Érdekes, hogy a ragozásban már nem a török nyelvbe bekerült szó fog számítani, hanem az eredeti szó. Megpróbálom szemléltetni, mihez hasonlítható ez: Amit mi magyarul úgy írunk és mondunk, hogy Kanada, az eredeti nyelven kiejtve nagy hozzávetőlegesen „Kenödö” lenne kiejtve. A török nyelvben a jövevényszavak viselkedése kb. olyan, mintha magyarul a Kanada szóhoz a -vel ragot kellene illeszteni a -val helyett, mert az eredeti szó, a „Kenödö” ezt kívánná meg. Így lenne először a „Kenödövel”, majd abból a „Kanadável” a Kanadával helyett. Nekem felfoghatatlan, hogyan lehet egy nyelvben egy idegen szabály szerint használni néhány szót. Ugyanígy nem tudom felfogni, hogyan lehet néhány nyelvben annak a néhány idegen eredetű szónak a többes számát az eredeti nyelv szabálya szerint képezni. Például, az angolok hogy nem mennek a falnak a phenomenon szó többes számától, ami phenomena. Vagy a németek az Espresso többes számától, ami Espressi is lehet. Olyan ez, mintha a magyarban az idegen eredetű szavak végére -s kerülne. Például, a processzor többes száma magyarul processzorz lenne. Elképzelni nem tudnám, hogy egy számítástechnikai szaküzletben a főnök azt mondja a beosztottnak: Na, hozd már azokat a processzorzt! Ott van még a magyarban a „média” szavunk, ami állítólag többes számú már eleve. Nekem ez így nagyon idegen, képtelen lennék többes számúként használni, mivel nincs a végén -k. Nem tudnám elképzelni, hogy az igét többes számba tegyem mellette.

A latin főnév neme

Latinoloquus-szal, aki a latinról szóló részt szerkeszti, sokat tanakodtunk, mit és hogyan lenne érdemes az oldalra feltenni a latin főnévről. Engem mindig is zavart, hogy a latint nagyon máshogy tanítják, mint a többi nyelvet, minthogy holtnyelv. Ez persze a nyelv sajátos szerkezetéből is adódik. Míg például az olasz, spanyol, német nyelvvel kapcsolatban létezik külön bejegyzés az oldalon a főnév neméről, hogy milyen esetben milyen nemű a főnév, addig a latinban ilyesmiről erősen vitatott, hogy van-e értelme írni. Lévén, ott az öt deklináció, és a főnevek neme ezeken belül oszlik el, tehát jóval bonyolultabb a helyzet, mint az újlatin nyelvekben. Mégis, az újítás fényében megpróbáltunk összerakni valamit, ami kifejezetten a latin főnév neméről szól. Latinoloquus el is küldte nekem az írását, ami igen szép, terjedelmes lett, én meg fel is raktam az oldalra. Rossznak éppen nem rossz, de nem feltétlenül fogja ezt átlag nyelvtanuló hasznosítani, bár azért nekik is tartalmaz hasznos információkat.

Török előidejű összetett igeidők

Néhányan már kérdezték kommentben, mikor lesz folytatásuk az igeidőknek. Kriseff el is készítette a török előidejű, összetett igeidőkről szóló bejegyzést. Ahogy megszokhattuk tőle, szépen kidolgozott és elrendezett bejegyzés lett.