A latin és olasz rendhagyó múlt idő hasonlóságai biztos feltűntek annak, aki mindkét nyelvet tanulta már. Most kicsit jobban elmélyedünk ebben a témában.

Latin és olasz rendhagyó múlt idő

Nem titok, a rendhagyó igék az olaszban (és a többi újlatin nyelvben) részben a szintén rendhagyó latin alakra vezethetők vissza. A kérdésre, hogy miért van annyi rendhagyó ige az olaszban, a válasz, hogy a latinból így vette át a nyelv, illetve további használata során lett rendhagyó az alakja.

A cselekvő igeragozásban a latinban nincsenek összetett igealakok, tehát minden igealak egyetlen szóból áll. Az olaszban és a többi újlatin nyelvben azonban sok összetett igealak alakult ki. A latin egyszerű igealakok egy részének a folytatása már nem található meg az olaszban (pl. a latin futurum, azaz jövő idő alakjai), míg más igeidők emlékeztetnek a latin ragozásra (pl. a latin praesens perfectum vagy praeteritum imperfectum).

–

Passato remoto és praesens perfectum

Most az olasz történeti múlt, másik nevén régmúlt (passato remoto) és a latin praesens perfectum rendhagyó alakjait állítjuk egymás mellé. A passato remoto a latin praesens perfectum továbbélő alakja. Az olasz nyelvben ez az igealak ma már eléggé ritka. Leginkább csak az irodalmi alkotásokban, nagyon választékos beszédben fordul elő. Továbbá egyes nyelvjárások ezt az igeidőt részesítik előnyben az összetett igealak (passato prossimo) helyett.

A latinban a szabályos praesens perfectum alakjait a perfectum tőből képezték. Az igetőhöz ilyenkor egy -v- morféma járult, ehhez jöttek a személyragok. A perfectum tő –v- ragja már az irodalmi latinban ingadozott, így pl. az amavi mellett az amai (szerettem) alak is előfordult, míg teljesen el nem tűnt a régi alak. Az olaszban is már a főnévi igenév tövéhez jönnek a ragok.
A latin igeidők a cselekvő ragozásban vagy a perfectum tőből, vagy az imperfectum tőből képezték alakjaikat. Rendhagyóságaik is szinte kizárólag a perfectum vagy az imperfectum tő rendhagyóságából adódtak. Az olasz kialakulásának idejére az igető fajtáinak ilyen jellegű megkülönböztetése teljesen szükségtelenné vált. A kijelentő módban a praesens perfectum az egyetlen perfectum töves igeidő, melynek van alaktani folytatása az olaszban (és egyébként a kötőmód egyik múlt ideje is perfectum tövű alakból alakult ki). Ennek töve már természetesen más, a főnévi igenév töve.

A szabályos cantare (énekelni) ige ragozása praesens perfectum-ban ill. passato remotóban:

klasszikus latin      népi latin*         olasz

cantāvī               cantái              cantai
cantāvistī            cantasti            cantasti
cantāvit              cantaut, cantát     cantò
cantāvimus            cantám(m)us         cantammo
cantāvistis           cantástis           cantaste
cantāvērunt           cantárunt           cantarono

(*Forrás: Tamás Lajos)

A rendhagyóságok az olaszban nagyrészt a latin perfectum tő rendhagyóságaira vezethetők vissza. Sajátos módon az olaszban a rendhagyó igéknek sem rendhagyó az egész paradigmája (három kivételtől eltekintve), csupán az E/1, E/3 és T/3 alak. A paradigmában ennek a három alaknak a töve egységes, és a rendhagyó ragok (E/1 -i, E/3 -e, T/3 -ero) is egységesek valamennyi ige esetében. A T/3 rendhagyó végződése valószínűleg onnan ered, hogy a késői latinban egyes igék T/3-ban az -ere végződést kezdték használni az -erunt helyett.
A rendhagyó olasz fare (< facere) és latin facio (facere) ragozása passato remotóban ill. praesens perfectumban:

olasz           latin

feci            fēcī
facesti         fēcistī
fece            fēcit
facemmo         fēcimus
faceste         fēcistis
fecero          fēcerunt

Íme egy lista a gyakoribb rendhagyó passato remoto és praesens perfectum alakokról. Mivel a latin ige első szótári alakja a kijelentő mód jelen idejének E/1 alakja, az átláthatóság kedvéért az olaszban is ezt az alakot szerepeltetjük a főnévi igenév helyett. A rendhagyó múlt idejű alakok is E/1-ben állnak.

A táblázatot Latinoloquus készítette, köszönet érte!

Akadhatnak olyan igék is, melyek rendhagyó alakja passato remotóban nem a párhuzamos latin alak rendhagyóságára vezethetők vissza. Eddig még nem találkoztam olyan igével, melynek passato remotója rendhagyó, míg praesens perfectuma nem volt rendhagyó, de ettől még létezhet.

–

Link a latin-olasz rendhagyó múlt idő témaköréhez:

A létige ragozása minden igeidőben a latinban (sum, esse, fuī) és az olaszban (essere).

Felhasznált irodalom:

Tamás Lajos: Bevezetés az összehasonlító neolatin nyelvtudományba, Tankönyvkiadó, Budapest, 1969.