A számok tanításának problémája

A számok tanításának problémája

Valamikor az idegen nyelv tanulásának az eleje felé megtanuljuk a számokat is az adott nyelven, egészen millióig. Eljutunk oda, hogy kapásból tudjuk, hogy egy adott szám mit jelent az idegen nyelven, például a szövegekben a számjegyekkel írt számokat könnyedén ki tudjuk olvasni. Azonban fordítva ez már nem megy olyan könnyen. Hallunk valamilyen számot például a hírekben, és eltart egy darabig, mire az agyunk pontosan felfogja, hogy az mennyi is. Nyelvvizsgákon és érettségiken a hallott szövegértéses feladatban egészen biztos, hogy legalább egy szám lesz, amit ki kell hallanunk a szövegből, és ez sem megy azonnal. Az idegen nyelvű szöveget hallva elvesznek a számok. Ha például angolról van szó, azt se tudjuk, hogy a thousand vagy a hundred az ezer ilyenkor. Ha a vasútállomáson bemondják idegen nyelven a vágányszámot, biztos, hogy nem tudatosul egyből, hogy hányas vágányról indul a vonat, magunkban le kell fordítanunk a számot magyarra, és ez időbe telik az agynak. A tíz alatti számokkal még csak-csak elvagyunk, de ha például azt halljunk angolul, hogy thirty (és nem így leírva látjuk, mint most), akkor hirtelen talán fogalmunk sincs, hogy az mennyi. Különösen talán főleg a thirty-t nehéz felfognunk, mert nem igazán hasonlít kiejtve a three-re, magyar fül számára legalábbis. Az agy ilyenkor elkezd keresgélni, hogy melyik másik számból is lehetne a thirty-t levezetni, és ez nem vezet sikerre. Ezzel a sajátos jelenséggel függ össze a számok tanításának problémája is. Olvasva a betűkkel leírt számokat idegen nyelven könnyen megérthetjük. Könnyen megtanulhatjuk kiolvasni, leírni is betűkkel idegen nyelven a számokat. De beszédből kihallani, na ez valami egészen más!
Nyelvtanárként nagy örömömre szolgál, hogy a vasútállomásokon általában bemondják angolul és németül is, hogy milyen vonat érkezik, honnan hova megy és hányas vágányra fut be. Direkt figyelni szoktam ezeket a bemondásokat is. Még nekem sem esik le egyből a vágányszám, hogy az mennyi is magyarul. Biztos ismerős a szituáció, amikor külföldön étteremben vagy a boltban vásárlás végén fizetnünk kell, és mondanak egy összeget, és hirtelen fogalmunk sincs, mennyi az annyi, hiába fújjuk kívülről a számokat az idegen nyelven. Sokak ilyenkor kétségbe is esnek és az agyuk leblokkol, és bár kis erőfeszítéssel le tudnák fordítani azt a számot magyarra, de az agyban beállt válsághelyzet miatt inkább csak néznek, hogy most mi van. Egyszer olasz vendég érkezett, és felkértek arra, hogy tolmácsoljak. (Bár nem vagyok tolmács, ehhez külön végzettség kell.) Ez ment is nagyjából, de amikor számokat kezdett mondani az olasz illető, egyszerűen megállt a tudományom, és valami olyasmit fordítottam hirtelen, hogy „nagyon sok”. El tudom képzelni, hogy akik pincérként dolgoznak és olykor külföldi vendégek érkeznek, ott mi lehet, amikor fizetni kell. Bár ez talán annyira nem probléma, hiszen a pincér csak az összeget mondja idegen nyelven, a vendég lehet gondban, ha nem az anyanyelvén kell értelmezni a pénzösszeget. Vagy, még érdekesebb lehet a valutaváltók helyzete. A jól ismert change, Geldwechsel, cambio felirattal ellátott kis ablakoknál ott ül az ügyintéző, aki valószínűleg sok nyelven tudja legalább a számokat. Az előbb említett olasz vendéggel jártuk a várost, és pénzt is váltott. Egész biztos, hogy a pénzváltó helyeken dolgozókat felkészítik arra a nehézségre, amiről most írok, mert ő előbb értette meg, mint én, hány forintot akart az olasz átváltani. Egész biztos, hogy a szinkrontolmácsokat is felkészítik arra az esetre, ha számokat kezd el mondani az, akit tolmácsolnak, mert máshogy nem lehetne átvészelni az ilyet.

számok tanításának problémájaTudjuk, hogy a nyelvtanítás egyik gyakori hibája, hogy nem készítik fel a tanulót a nyelv aktív használatára. Ez a számokkal kapcsolatban különösen igaz. Jobb esetben nem csak bemagoltatják, hogy hogyan vannak a számok idegen nyelven, hanem konkrét, spontán számokon gyakorolni is kell. Az még csak-csak előfordul, hogy a tanulónak kell számokat kiolvasnia, de az már ritkább, hogy a tanár mond számokat idegen nyelven (lehetőleg valamilyen mondaton belül), amit a tanulónak le kell írnia számjegyekkel. Emlékszem, egyszer gimnáziumban összevontak két csoportot, mert nem volt ott éppen az egyik nyelvtanár, és röpdolgozat volt. A távol lévő tanár kiadta a feladatot, hogy mi legyen a röpdolgozatban, számok is voltak. A tanár számokat mondott idegen nyelven, amit nekünk le kellett írnunk. A másik csoport valószínű már gyakorolta ezt, mi pedig akkor először kerültünk szembe ilyen feladattal, és eléggé kétségbe is estünk, annak rendje és módja szerint. Kétségbeesését több osztálytársam hallható módon is kifejezte, de a tanárt ez nem igazán érdekelte. Azzal intézte el, hogy „amikor anyanyelvű fogja mondani, ott nem kérdezhetsz vissza nem tudom hányszor”, és szépen ledarálta a számokat, mi meg próbáltuk leírni belőle, amit tudtunk. Nos, pedagógiailag nem ez a helyes módja annak, hogy a számokat megtanítsuk aktívan használni idegen nyelven. Bár abban van valami, hogy ha a mély vízbe dobják be az embert, akkor kénytelen lesz megtanulni úszni, de jelen esetben ez nem működik így. Fel kellene hívnia a figyelmet a nyelvtanárnak minden esetben arra, hogy a számok egy nagy mumus, és senki ne essen kétségbe, ha úgy gondolja, tudja a számokat, és mégis úgy bámul ki a fejéből adott helyzetben, mintha soha nem tanulta volna azon a nyelven a számokat. Ha erre felhívja a nyelvtanár a figyelmet, azzal megnyugtatja a tanulót is, aki nem magát fogja hibáztatni, amikor hirtelen ilyen helyzetbe kerül, és nem fogja azt gondolni, hogy valami fogyatékossága van. Ezután jöhet a számok gyakorlása, fordítás anyanyelvről idegen nyelvre és fordítva. Jó, ha minél gyakrabban kerülnek elő számok nyelvórákon. A dátumot, az időt, a könyvben az oldalszámot sokszor elő lehet hozni. Egyes nyelvkönyvekben az oldalszám oda van írva betűvel is az adott idegen nyelven, ami kezdőknél jó, de nem teljesen kezdőknél már nem feltétlen jó. Azért nem, mert ha a tanár elmondja az oldalszámot idegen nyelven, a tanuló kénytelen magában lefordítani, az agyát erre a szokatlan feladatra kényszeríteni, és ha oda van írva idegen nyelven, akkor elesünk ennek lehetőségétől. Érdemes nyelvtanároknak is megfigyelni, hogy ha megkérdezik idegen nyelven, hogy mennyi az idő, mennyit gondolkoznak rajta a tanulók és hányszor tévesztik el. Éppen ezért kell gyakorolni.

De miért is mennek ennyire nehezen a számok? Azért, mert az ember mindig az anyanyelvén számol, és ettől nem tud elszakadni egykönnyen. Gyerekkorunkban belénk ivódtak a számok, és amit gyerekkorban tanulunk meg, azok sokkal jobban belénk ivódnak, mint amit gyerekkor után. Hosszú éveken keresztül matekórákon mindig a számokkal foglalkoztunk. Számokkal mindennapjaink során állandóan találkozunk és anyanyelvünkön nevezzük őket. Valószínűleg máshogy tárolódnak agyunkban a számok, mint egyéb fogalmak vagy tárgyak nevei. Hiszen például nyolc, mint olyan, nincs, és nem is képzelünk el semmiből nyolc darabot, amikor azt a szót halljuk, hogy „nyolc”. Az agyunk tehát eredeti jelentésüktől valamilyen módon elvonatkoztatva kezeli a számokat. Az „asztal” vagy „béke” szót hallva elképzelünk talán valamit, talán egy konkrét asztalt, vagy valamit, ami a békéhez hasonló állapot, de számokat hallva nem képzelünk el ilyet. A nyolcat elképzelni sem tudjuk, hiszen ha bármiből is látunk nyolc darabot, általában nem tudjuk ránézésre megállapítani, hogy az nyolc darab, hanem meg kell előbb számolni.
A számolás nagyon szorosan kapcsolódik az anyanyelvhez. Annyira, hogy gyakorlatilag abból lehet megmondani, hogy valakinek mi az anyanyelve, hogy milyen nyelven szokott számolni. Az anyanyelv ismérve lehet még, hogy ezen a nyelven álmodik az ember és elsőre ezen a nyelven jutna eszébe imádkozni. Az álmodás, számolás, imádkozás mindig az anyanyelvhez kapcsolódik.
Akadnak azonban, akik kéttannyelvű iskolában tanultak, és a matematikát idegen nyelven tanulták. Ők arról számoltak be, hogy nekik a számolás nem az anyanyelvhez, hanem a másik nyelvhez kötődik.

o – o

Link:

Balázs Géza: Az anyanyelvünk különlegessége; küldetésünk. Balázs Géza az anyanyelvet „reflexnyelvnek” is nevezi, mint a gondolkodás (akár a számokban gondolkodás) közvetlen eszköze. „Sok területet szoktak fölsorolni, amikor nem leplezhető az anyanyelv. Ilyen az indulatból, nem kontrolláltan feltörő nyelvi jelenségek (indulatszó), a számolás, az álomban való nyelvhasználat, de sokszor feszült helyzetben elég lehet egyetlen árulkodó <<első nyelvi>>, <<hazai szó>>. Az anyanyelv elnyomható, de váratlan, kontrollálatlan pillanatokban mindig előbukkan.” (Kiemelés tőlem.)

Kérdésed, észrevételed van?
Írj kommentet!