Nyelvváltás – Mi történik azok fejében, akik több nyelvet beszélnek?

Vannak, akik több nyelvet is használnak munkájuk során. Érdemes azzal foglalkozni, hogy az ilyen emberek agyában mi zajlik le. Olykor az egyik nyelvet használják, nem sokkal utána a másik nyelvet, majd megint az egyiket, esetleg kicsivel később egy harmadik nyelvet, utána megint valamelyik előzőt. Az agy hogyan tudhatja követni ezt? Sokféle ember van, mindenkinél kicsit máshogy működik ez a nyelvváltás. Van, aki teljesen összezavarodik ilyenkor és összekeveri a nyelveket, és kimenekül a világból. Másoknak csak kisebb-nagyobb nehézséget okoz, hogy több nyelvet is használniuk kell például egyetlen nap során. És biztos van, akinek ez meg se kottyan. Most az ezzel kapcsolatos személyes tapasztalataimról írok.

Tágabb értelemben is beszélhetünk a nyelvváltás jelenségéről. Ilyenkor egy nemzet fokozatosan felvesz egy másik nyelvet, és azt fogja használni a korábbi nyelve helyett. Ez leginkább leigázott népekre igaz, hogy a gyarmatosítók nyelvét átveszik. Ezt inkább nyelvcserének nevezik.
Szűkebb értelemben a nyelvváltás azt jelenti, amikor egy egyén több nyelven is beszél, és egyik nyelvről átvált a másikra. Ha közvetlen beszéd közben történik a váltás, azt kódváltásnak nevezik. (A kódváltásról bővebben lásd a Nyest.hu oldalán, többször is előkerül a téma.) Itt inkább olyan esetekkel foglalkozom, amikor a két nyelv használata között hosszabb-rövidebb idő eltelik.

Váltani valamikor egyszerű, máskor már nem annyira.

Amikor germanisztika szakra jártam, az angolon már nagyjából túl voltam, és leginkább csak a német nyelvet hallottam, használtam. Nekem tehát így nem okozott problémát az, ami az évfolyamtársaimnak, hogy kijönnek egy angol nyelvű előadásról vagy szemináriumról, és bemennek egy német nyelvű órára. Olykor előfordult, hogy hirtelen angolul szólaltak meg, vagy valamit, ami nagyon hasonló a két nyelvben, angolul mondtak. Olyanra nem emlékszem, amikor valami olyat mondtak volna ki angolul, ami németül teljesen máshogy van. Egy évfolyamtársam mondta, hogy a „minden nap” kifejezésre egyből az jutott eszébe, hogy every day, de tudatosult benne egyből, hogy ez angolul van, így nem rakta bele német mondatába. A két nyelv keverése inkább csak a hasonló kifejezésekre korlátozódott.

Záróvizsga során kb. fél órán át beszéltem angolul, és rögtön utána át kellett mennem valamiért a titkárságra, ahol magyarul kellett beszélnem, és akkora káosz volt az agyamban, hogy amikor megszólaltam magyarul, azt se tudtam, milyen nyelven beszélek éppen. Pedig itt csak az angol és az anyanyelvem között történt egy számomra nagyon hirtelen váltás. Ez a fajta káosz az agyban talán mindig előjön, amikor egyik idegen nyelv után gyorsan kell átváltani egy másik nyelvre. Volt régen, hogy nyelviskolákból állásinterjúra hívtak, ahol először angol, majd német nyelven kellett beszéltem. Itt is rendesen leblokkolt az agyam, amikor pár perces angol beszéd után szinte azonnal németül kellett megszólalnom. Hasonlót tapasztaltam nem olyan rég, amikor egy németórát tartottam, és úgy alakult, hogy szinte rögtön utána kezdődött az angolóra. Itt is sokat kellett gondolkoznom beszéd közben. Ez kívülállónak esetleg úgy tűnhet, hogy valami zavar van az agyamban, ami igaz is, de természetesen csak ideiglenesen. Aki esetleg ilyen állapotomban találkozik velem először, azt hiheti, valami komoly problémám van. Ez a „komoly probléma” előfordulhat, amikor valaki több nyelvet használ, és valami nagyon egyszerű dolgot kellene mondania, vagy egyszerű kérdésre kellene válaszolnia az adott nyelven, de az agya nem tud átállni, és nem tud a kérdésre válaszolni. Velem még a gimnáziumi németórán volt ilyen egyszer, amire emlékszem. Ilyeneket tanultunk, hogy wer ist das, was ist das. Akkor már tudtam angolul valamennyire. Amikor kérdezte tőlem a tanár, hogy németül hogy van, hogy „mi ez”, nekem annyira a what is this ugrott be, hogy nem jutott eszembe németül a mondat. A tanár valószínűleg azzal letudta a dolgot, hogy buta vagyok, és felszólított valaki mást.

Mostanában három nyelvet, angolt, németet és olaszt is tanítok, mindegyik nyelvből legalább két óra van egy héten. Előfordul, hogy két angolóra után az olaszórán én magam úgy érzem, mintha nem lennék vele tisztában, hogy milyen nyelven beszélek, amikor olaszul beszélek. Valójában olaszul beszélek, de közben az agyam azt mondja nekem, hogy ez inkább angol, váltsak át olaszra, de a váltás nem megy, és meg vagyok lőve. Ebből a tanulók valószínűleg nem vesznek észre semmit. Sajnos ez sokszor azzal is jár, hogy bizonyos, főleg ritkább szavak nem jutnak eszembe az adott nyelven. Ha a tanuló kérdez egy szót, és megemlíti azt a szót egy másik nyelven, akkor nagy eséllyel elveszi az esélyét annak, hogy az általa kérdezett nyelven is eszembe jusson, mert a másik nyelv „kitúrja” a helyéről az egyiket.
Azt szoktam csinálni, hogy ha van idő két óra között, azon a nyelven „beszélgetek magammal”, amilyen nyelvórám lesz. Ilyenkor csak olyasmiket mondok magamnak az adott nyelven, hogy „most lesz egy óra, jönni fog a tanuló, tanulni fogunk”, és ami éppen eszembe jut. Ennek ellenére is beállhat órán az állapot, hogy nem tudom, éppen milyen nyelven is beszélek, és hogy váltani kéne egy másik nyelvre, de mégis a megfelelő nyelven beszélek, és a tanuló az egészből nem vesz észre semmit. Olyan is volt, hogy kicsit fáradtabb voltam, a tanulót beszéltettem, és azt éreztem, valami nem stimmel, mert a tanuló németül beszél, pedig angolóra van, de természetesen a tanuló angolul beszélt.

What happened??? – Semmi, csak most egy másik nyelvet kellene beszélni.

Volt olyan tanulóm, akinek angolt és olaszt is tanítottam. Úgy volt, hogy először vele kettesben volt angolóra, és neki angolból már megvolt a középfokú nyelvvizsgája, csak a szinten tartásra volt szüksége. Ezután jött az olasz óra, ahol ő egy csoportban volt. Egyetlen olyan esetre emlékszem, amikor olaszóra elején angolul kérdeztem meg, hogy what happened? Egyszer, vagy talán többször is volt, hogy az angolos-olaszos tanulóm egy elöljárószót nem olaszul, hanem angolul  mondott. A what happened mondatom arra enged következtetni, hogy leginkább a spontán reakcióknál jön elő a nem megfelelő nyelv használata, ilyenkor az ember kevésbé gondolja át, hogy mit fog mondani. Arra, hogy a tanulóm miért pont az elöljárószót mondta a másik nyelven, nem igazán találok választ. Bár megértem őt, hogy az angolban ezt könnyebben ki tudja fejezni, az olaszban pedig még nem annyira biztos a dolgában, bár ez nem éppen az elöljárószók terén is előjöhetne.
Még egy, a what happened-es esethez hasonló emlékem van. Régi kedves emlékem, amikor néhány hónapot Triesztben töltöttem. A mindennapok során itt az olasz nyelvet használtam, de voltak, akik csak angolul értettek, velük angolul kommunikáltam, többek között a szobatársammal is. Érdekes módon nem emlékszem arra, hogy gondot okozott volna az egyik nyelvről a másikra átállás. Csak arra emlékszem, amikor egyszer a szobatársammal beszélgettem, és véletlenül olaszul kezdtem el egy mondatot. Pár másodperc után észrevettem, hogy az olasz, és visszaváltottam angolra.
Egyik angolos csoportomban egy némettanár is volt. Ő egyszer a listen (figyelni, hallgatni) szót értelmezte félre, nem tudott rájönni, hogy az hogyan illik a mondatba, mert mindenképpen „listák”-nak akarta fordítani (németül Listen = listák).
Egyik tanulóm valamikor Németországban is élt, tehát németül elég jól tud, és az angolját tartja szinten nálam, amit szintén eléggé jól beszél. Az ő gyengéi a hamis barátok, amik angolul és németül is értelmes szavak, de teljesen mást jelentenek. A „majdnem” helyett sokszor mondja, hogy fast, amit kijavítok, hogy almost. Ilyenkor ő is jókat szokott nevetni, hogy már megint németül jutott eszébe. Ezen kívül olykor akad egy-egy német szó, ami bekerül a beszédébe, de nem olyan gyakran. Nála is inkább azok a szavak a mumosok, melyek majdnem teljesen ugyanúgy vannak a két nyelven, de a kiejtésük eltér, ilyen pl. temperature és Temperatur, amit németesen ejt, ami talán még bele is fér. Ilyen nálam nem igazán szokott előfordulni, nálam inkább az szokott lenni, hogy a másik nyelven jutnak eszembe a dolgok, és meg se tudok szólalni. Egyénfüggő tehát, hogy kinek mi okoz nehézséget, amikor több nyelvet is használ mindennapjai során. Vannak, akik alapból is nagyon meggondolják, mikor szólalnak meg és mit mondanak, ilyen vagyok én is. Miránk lehet jellemző inkább, hogy nem keverjük a két nyelvet, nem mondunk nem odaillő nyelven dolgokat. Aki beszédesebb, extrovertáltabb, az talán könnyebben keveri beszédben a nyelveket. Azonban nyilván nem csak ebből áll az egész, más tényezőktől is függ, hogy kinek az agyában milyen szavak, milyen szabályrendszerek törnek elő egy adott nyelv használata során.
Volt egy tanulóm, aki minden nap használja munkája során az angolt, és nálam németül tanult. A németet jószerivel csak nálam használta. Nála igen gyakori volt, hogy olyan dolgokat is angolul mondott, ami németül teljesen máshogy van (számokat főleg, de mást is).

Miktől függhet, összekeverjük-e a nyelveket?

Az egyik nyelvről a másikra való átállás nehézsége függ az egyéntől, és függ attól is, az egyes nyelveket milyen gyakran használja, és hogy éppen nem sokkal előtte használta-e a másik nyelvet. Leginkább az okoz gondot, ha valamelyik nyelvet az ember ritkábban használja, és azon a nyelven kell megszólalnia, ilyenkor az „erősebb” nyelv próbálja a „gyengébb” nyelvet elnyomni. Jelenleg az angolt használom évek óta szinte naponta, az olasz és a német van, hogy akár hónapokra kimarad, vagy csak heti egy nap kerül elő. Így nekem elsősorban azzal kell küzdenem, hogy az angolt félretoljam, amikor németet vagy olaszt használok.
Ritkán, de előfordul olyan is, hogy valakinek a gyengébb nyelv nyomja el az erősebb nyelvet. Volt egy angolos tanulóm, aki németül sosem tanult, kb. 10 szót tudott németül, ahogy szinte mindenki. Ő mondta, hogy németül jutott eszébe egy szó, amikor angolul kérdeztem, pedig németet sosem tanult, ezen jót nevettünk.
Attól is függ, történik-e nyelvkeverés, hogy az adott nyelveket egyszerre tanulja-e az illető, vagy pedig már az egyiket jól tudja. Illetve ha tanulja is, milyen keretek között tanulja az egyiket és a másikat. Nekem ebből a szempontból szerencsém volt. Kicsit tudtam már angolul, amikor németül kezdtem tanulni, viszont a némettel párhuzamosan nem tanultam az angolt, hasonló keretek között legalábbis nem. Gimnáziumban 4 évet tanultam németet, ez idő alatt nyelvórai keretek között nem tanultam angolt, csak otthon magánúton, ahogy éppen kedvem volt foglalkozni a nyelvvel. Ez az angolomra is jó hatással volt, és nem is kevertem össze a két nyelvet. Gimnázium után a németet félretettem, és az angolra álltam rá. Ekkor sem kevertem össze a két nyelvet. Valahol olvastam, hogy ha az ember több nyelvet tanul, érdemes a nyelveket eltérő keretek között tanulni. Én is így látom. Érdemes akár másik szobában, másik teremben, másik asztalnál, másik tanárnál, más napszakban, más módszerrel tanulni az egyik és a másik nyelvet. Nem feltétlen baj, ha valaki nem így teszi, de csökkentheti az agy terhelését, kevesebb energiát vehet el, ha ezekre is figyelünk.
Most, hogy az angolt és a németet is mondhatni jól tudom (más kérdés, lehet-e jól tudni egy nyelvet egyáltalán, még nyelvtanárként is mindig van tanulni valója az embernek), és olykor az egyiket, olykor a másikat használom hasonló keretek között, néha összezavarodok. Nemrég egymás mellé állítva nézegettem az angol és német rendhagyó igék három alakjait. Felváltva nézegetve az igealakokat néha azt éreztem, teljesen megbolondultam és nem tudom, melyik nyelv melyik. Például a fallen az angolban a harmadik alakja egy igének, míg a németben a fallen főnévi igenév. Amikor ilyenekkel szembesül az ember életében először, teljesen össze van zavarodva.

Egyszer szilveszterkor a baráti körrel kitaláltunk egy érdekes kommunikációs formát. Az egyik ismerősöm németül, a másik franciául tudott, és kitalálták, hogy úgy beszélgetnek egymással, hogy az egyik elmondja nekem németül, én azt elmondom a másiknak franciául, ő pedig franciául válaszol rá, amit a másiknak lefordítok németre. Valamennyire ment, de egy idő után a franciában elkezdtem németes szórendet használni. Érdekes, hogy ilyen esetben nem a szókincs keveredik össze, hanem a nyelvtan, nálam legalábbis.

Külön téma lehetne az, amikor valaki már tud egy vagy több idegen nyelvet, és úgy tanul egy újabbat. Ezt a témát már érintettem ebben a bejegyzésben: Hibák előre kiküszöbölése nyelvtanításnál.

–

Érdekesség: A gyakori nyelvváltás csökkenti az akaraterőt (A Nyelv és Tudomány oldalán): Ha sűrűn kell váltani két eltérő feladat, akár két nyelv között, az nagyon leterheli az agyat, és csökkenti az ember akaraterejét, koncentrálóképességét. A koncentrálóképesség csökkenését én is tapasztaltam ideiglenesen, amikor egyik nyelvről kell a másik nyelvre váltanom. A cikk szerint nem csak ideiglenesen, hanem általában véve is csökkenti az akaraterőt és koncentrálóképességet, ha valaki gyakran váltogat a feladatok (akár nyelvek) között. Belegondolni sem merek, mit élhetnek át a tolmácsok.

–

Ön is több nyelvet beszél, és vannak hasonló tapasztalatai? Írja meg lent kommentbe!