Latin „befejezett jelen” – Indicativus praesens perfectum

„Befejezett jelen” – indicativus praesens perfectum

Az indicativus praesens perfectum képzése:

perfectum tő + perfectum személyragok

A perfectum tő képzéséről itt lehet olvasni.

Megjegyzés: A perfectum személyragokat kifejezetten ennek az igeidőnek a kijelentő módú alakjaiban használjuk, máshol nem.

Szabályos (gyenge) igék:

A klasszikus latinban összevonható alakok:

Az aranykori költészetben, s a későbbi, ezüstkori prózára is jellemző a -v- képző elhagyása (más igemódoknál és igeidőknél is), s az igető és a perfectum személyrag összevonása.
A 3. és 4. konjugációs szabályos igéknek van a legtöbb összevonható alakjuk: a költészetben az igető rendszerint megrövidül (ezért is használták az időmértékes verseknél, mert más alakot hozott ki), viszont már 4. századi grammatikusok is figyelmeztetnek rá, hogy ez csupán a metrikára jellemző, a prózára nem. A népi latinban fīnī´ī állt a költői fīnĭī helyett, amit az olasz hangsúly is megerősít.
A legtöbb ilyen összevonásos lehetőség a 4. ill. 3. konjugációs -i tövű igéinél lehetséges. Az eō, (īre), iī, ĭtum igénél pedig többnyire az összevont alakokat használják (persze nem kizárt a teljes alakok használata sem).

Rendhagyó igék:

A perfectum tő sokszor rendhagyó. Az indicativus praesens perfectum ilyenkor ehhez a rendhagyó tőhöz illeszti a ragjait. A ragok sosem rendhagyók, csak a tő lehet rendhagyó. A perfectum tő rendhagyósága alapján többféle csoportba sorolhatók az igék (pl. semmi nem járul a tőhöz, -s járul a tőhöz, vagy a tőben egy szótag megduplázódik). Néhány ilyen csoportra mutatunk be példát ebben az igeidőben:

További rendhagyó igecsoportok:

Egyéb rendhagyó igék:

Perfektív igék ragozása:

Imperfectum alakban nem használatosak, csak perfectum alakban. Ugyanakkor perfectum alakjuk imperfectum jelentést hordoz. Tehát, látszólag múlt időben állnak, mégis jelen időt fejeznek ki. Ezeknek tehát nincs imperfectum töve sem, így hagyományos főnévi igenév alakkal sem rendelkeznek, helyette az –isse végű ún. infinitivus perfectus alakot használják főnévi igenévként:

Az indicativus praesens perfectum használata

A klasszikus latinban a praesens perfectum a leggyakrabban használt igeidő, amely múlt idejű cselekvések és történések kifejezésére szolgál. Olyannyira, hogy bizonyos esetekben átveheti a másik két múlt időnek a funkcióit is. Nem illik rá teljes mértékben a „befejezett jelen” kifejezés, ugyanis az esetek nagy többségében nem ezt a funkciót tölti be.

1. Praesens perfectum logicum („befejezett jelen”): olyan múlt idejű cselekvést fejez ki, amely befejeződött, és eredménye egy jelen idejű állapot.

Nōvī. – Tudom („megismertem”).
Fēcī. – Kész („megtettem”).
Dīxī. – Vége („elmondtam”).
Quod scrīpsī, scrīpsī. – Amit írtam, megírtam. (Most meg van írva.)

2. Praesens perfectum historicum: a múltban (távolságtól függetlenül) mindenféle egyéb vonatkozás nélkül megtörtént cselekvések/események.

Urbem Rōmam ā prīncipiō rēgēs habuēre. lībertātem et cōnsulātum L. Brūtus īnstituit.
Róma városának kezdettől fogva királyai voltak. A szabadságot és a konzuli hivatalt L. Brutus intézményesítette.

Prōmīsī enim mē factūrum.
Ugyanis megígértem, hogy meg fogom csinálni.

Vīdistī-ne quemquam M. Rēgulō timidiōrem humiliōrem post Domitiānī mortem?
Láttál-e Domitianus halála után bárkit is, aki M. Regulusnál félénkebb vagy alázatosabb lett volna? (Plinius)

3. sæpe (gyakran), plērumque (többnyire), quotīdiē (naponta), semper (mindig) határozószók előtt ez az igeidő is előfordulhat a praeteritum imperfectum mellett:

Sæpe et multum hoc mēcum cōgitāvī, bonīne an malī plūs attulerit hominibus et cīvitātibus cōpia dīcendī ac summum ēloquentiæ studium.
Gyakran gondolkodtam azon, hogy vajon az emberek és a városok számára jót vagy rosszat hoz-e a választékos beszéd és ékesszólás tudománya.

4. postquam (miután), simulac/simul ac/simul atque/ubī (mihelyt) kötőszók után indicativus praesens perfectum igeidőt használunk normális esetben praeteritum perfectum helyett, ha nincsen konkrét utalás a mondaton belül (vagy a szövegkörnyezetben) a pontos időtartamra.

Eō postquam Cæsar pervēnit, obsidēs, arma, servōs quī ad eōs perfūgissent, popōscit.
Miután Caesar oda megérkezett, ellátmányt, fegyvert, szolgákat, kik hozzá akartak menekülni, kért.

Simul atque enim sē īnflēxit hīc rēx in dominātum iniūstiōrem, fit continuō tyrannus.
Mihelyt ugyanis ez a király az igazságtalanabb önkény felé fordul, minden átmenet nélkül zsarnokká válik.

Nōn dubitāvit cōnfligere, simul ac conspēxit hostem.
Nem habozott azon, hogy megütközik-e, mihelyt meglátta az ellenséget.

Itaque sine mōrā, ubī prīmum legātōs in forō cōnspēxit, requīrere cœpit.
Így azonnal, mihelyt a követeket a fórumon meglátta, faggatózni kezdett.

Postquam autem Lacedæmoniī audiērunt Athēniēnsēs mūrōs struī, lēgātōs Athēnās mīsērunt, quī id fierī vītārent.
Miután a spártiak értesültek arról, hogy épülnek az athéni falak, Athénba követeket küldtek, hogy megakadályozzák annak megtörténését.

5. Az ún perfektív igék praesens perfectuma praesens imperfectum jelentést fejez ki. Erről bővebben: Latin perfektív igék.

–

— A bejegyzés Latinoloquus tollából származik —

Forrás:

Betts Gavin: Latin nyelvkönyv, Akadémiai Kiadó, Budapest

M. Nagy Ilona – Tegyey Imre: Latin nyelvtan a középiskolák számára, Tankönyvkiadó, Budapest

Link:

Orbilat – A latin perfectum igeidők, aktív és passzív alakban is