Nyelvtanulás – Melyik nyelvet tanuljuk?

Ha előjön a nyelvtanulás téma, sokan teszik fel a kérdést, hogy milyen nyelvet tanuljanak, melyiknek van haszna, ill. melyiket lehet könnyen megtanulni.

Melyik nyelvet tanuljuk, ami hasznos is?

Kétségkívül az angol az első nyelv, amit mindenkinek érdemes megtanulnia minél magasabb szinten. Ez a szint persze függ attól is, mire akarja az ember használni, szüksége van-e rá a hivatásához, stb. Az angol mellé lehet választani más nyelv(ek)et, a kérdés, hogy miket. Európában és hazánkban a német az, amit még sokan beszélnek és hasznát lehet venni, így az angol-német párosítás is jó. Azonban nem feltétlen muszáj a németet választani az angol után, de ez is attól függ, hol akar az ember elhelyezkedni és mire akarja nyelvtudását használni.

Vannak, akik vagy az angolt, vagy a németet nem szeretik és képtelenek megtanulni, mert egyszerűen távol áll tőlük valamelyik nyelv, vagy az angol kiejtést és helyesírást érzik idegennek, vagy a német nyelv hangzásával és nehézségével vannak problémáik. Nekik elegendő a kettő közül az egyiket megtanulni, hacsak hivatásukhoz, céljaik eléréséhez nincs szükség mindkét nyelvre, bár az iskolákban már szinte mindenhol elkerülhetetlen az angol tanulása.

Összességében, az első nyelv lehetőleg az angol legyen, esetleg a német.

Ha valaki már beszél angolul és/vagy németül, tanulhat újabb nyelvet, ha ideje, kedve és lehetőségei engedik, ill. ha hivatásához vagy céljaihoz szüksége van rá. Itt már több lehetőség kínálkozik. Szépsége miatt választhatjuk az olaszt, spanyolt vagy franciát, adott esetben ennek hasznát is vehetjük, de nem feltétlenül! Ezeknek a nyelveknek a hasznossága már nagyban függ attól, hol akar az ember elhelyezkedni, esetleg hol akar élni. Akadnak persze olyan álláslehetőségek, ahol szívesen látják az olaszul, spanyolul vagy franciául beszélőket. Olaszország közelsége miatt talán hazánkban hasznát lehet venni az olasz nyelvtudásnak, akadnak olasz cégek. A spanyolt lényegében csak Spanyolországban és Amerikában beszélik, Európa többi részén talán kevésbé hasznos, bár spanyol cégek is előfordulhatnak. A franciát szélesebb körben használják, a tudomány területén is hasznos lehet az ismerete adott esetben

Érdemes lehet még tanulni az oroszt, mivel mint idegen nyelvet aránylag kevesen beszélik és adott esetben hasznos is lehet. Az arabnak, kínainak is úgy látszik, van jövője. Ha a célszerűséget nézzük, talán az olasz, spanyol, francia, orosz, arab, kínai valamelyikét érdemes tanulni az angol, német után. De helyzettől függően hasznát lehet venni a holland vagy skandináv nyelvtudásnak, és egy-egy szláv nyelv ismerete is hasznos lehet, többek között azért, mert kevesen beszélnek pl. lengyelül. Egy hollandul tudó ismerősöm például azt mondta, elég sok cégtől kapott visszajelzést, mert beszéli a nyelvet.

Előfordulhat, hogy hazánkban hasznát lehet venni a finn nyelvtudásnak, esetleg az észtnek, adott esetben, de ez nem túl gyakori. A többi finnugor nyelv szinte biztos, hogy nem hasznosítható hazánkban, csak nagyon rendkívüli, egyéni esetben. Azonban a finnugor nyelvek hasznosságával, felkapottságával kapcsolatban nincs tapasztalatom. Külföldön is szinte semmi kereslet nincs irántuk, talán csak a finn iránt elvétve. Akit nagyon érdekel, tanulhat ilyen nyelveket, de más felépítésűek, mint pl. az angol, német, vagy az újlatin nyelvek, ismeretük nem segíti más felkapottabb nyelvek tanulását.

Ha az álláslehetőségek között szétnézünk, a legtöbbnél az angol és/vagy a német nyelvtudást várják el, hol alap, hol közép, hol felső szinten. Sok olyan hirdetést láttam, ahol angol nyelvtudás mellett előny pl. német, olasz, francia vagy valamilyen szláv nyelv ismerete. Nagyon-nagyon elvétve láttam olyan álláshirdetést pár éve, ahol a norvég, finn nyelv ismerete jelent előnyt.

Egyéb nyelvek (pl. görög, török, hindi, héber, japán) hasznosságáról nincs információm, de még esetleg ezek is szóba jöhetnek, de valószínűleg csak speciálisabb esetben hasznosíthatók.

Lényegében az eddig említett nyelveket lehet érdemes tanulni, ha hazánkban ill. Európában akarja az ember a nyelvtudását használni, de ismét felhívom a figyelmet, ez nagyban függ attól is, hogy hol, milyen célból akarjuk a nyelvet hasznosítani, és az eddig említett nyelvek között is vannak, amiket inkább csak speciális esetekben hasznosíthatunk. Hobbiból természetesen lehet akár Ausztrália bennszülött nyelveivel, indián nyelvekkel, afrikai nyelvekkel vagy a walesi nyelvvel is foglalkozni, ezeket az ismereteinket azonban csak nagyon speciális esetben hasznosíthatjuk.

De nyelvet tanulni, akármilyet is, sose megvetendő!

Nem elhanyagolandó, hogy a germán és az újlatin nyelvek felépítése eléggé hasonló, ezért ha ezek közül egyet már megtanult az ember, kisebb energiabefektetés ezek közül a nyelvek közül tanulni meg a következőt is, és ezek a nyelvek általában hasznosak is. Így például célszerűbb az angol, német, francia, vagy az angol, spanyol, francia vagy például az angol, német, holland párosítás, mint például az angol, finn, orosz, vagy a német, török, horvát. És ezzel már kapcsolódunk is a következő kérdésünkhöz:

A másik kérdés: melyik nyelv könnyű?

Erről megoszlanak a vélemények. Azt viszont meg kell jegyezni, hogy ha valaki második idegen nyelvet akar tanulni, akkor érdemes olyan nyelvet választani, ami rokon az első idegen nyelvvel, hiszen a hasonló nyelvtan és szókincs nagymértékben segíti az új nyelv megtanulását. Az angol szókincs nagy hasonlóságot mutat az újlatin nyelvek (pl. olasz, francia, spanyol) szókincsével, így aki angol után tanul újlatin nyelvet (vagy fordítva), annak sok szó már nem lesz teljesen új. Ezért könnyű pl. francia után olaszul, német után hollandul tanulni, vagy egyik szláv nyelv után egy másik szláv nyelvet.

Angol vagy német?

A németet sokan nehéznek mondják, és tényleg az is, bár a kiejtési szabályok egyszerűek és kevés igeidő van, szemben az angollal, ahol a kiejtést külön meg kell tanulni minden szónál és nagyon bonyolult az igeidőrendszer. A németben viszont a melléknévragozás bonyolult nagyon. Persze mindkét nyelvnek megvan a maga szépsége és egyénfüggő, kihez melyik nyelv áll közelebb. Az angolban szinte elszigetelten lehet egymás mellé rakni a szavakat egy mondatban, ragok alig vannak, ennek is megvan a szépsége, és a német bonyolultabb mondatszerkezetnek is. Az angol elszigetelő jellege lehetővé teszi, hogy akik a nyelvtant egyáltalán nem ismerik, pusztán a szavak egymás után „pakolásával” is sok esetben nyelvtanilag helyes mondatokat tudnak alkotni, ha éppen nincs ragozás a mondatban, a ragozás pedig az angolban viszonylag ritka.

Nekem az a személyes véleményem, hogy az angol igeidőrendszert megérteni és megtanulni az alapoktól nem könnyű, de sajátos logika van benne, ami egyesekhez közel állhat. Viszont, mégis belebotlik az ember olyan esetekbe, ami „határesetnek” tűnik és nehéz eldönteni, melyik igeidőt kell használni, ilyen a németben nincs. Az angolban továbbá sok olyan szerkezet van, melyeknek használatát csak bemagolni lehet (és jól begyakorolni), mert nem igazán találni benne logikát, ilyen pl., hogy a would rather után és az it’s time után milyen alakban áll az ige, a németben ilyen problémák nincsenek, a németben szinte mindenre pontos, precíz szabály van, ezek a szabályok azonban nem egyszerűek, de szinte sosincs „határeset”, hogy több megoldás is jónak látszik. Én ezt szeretem a németben, míg az angolban ezt a „határesetes” és „bemagolós” dolgokat nem szeretem. Könnyebben alkotok ugyanakkor angolul egy mondatot, mert egyszerűbbek a szabályok a mondatalkotásra, persze a német bonyolultabb mondatszerkezetnek is megvan a maga szépsége, amit szeretek, de nehezebben áll rá az agyam.

A németben meg kell tanulni minden főnévnek a nemét és többes számát. Erre mondhatjuk, az angol könnyebb, mert ott ezt nem kell, viszont az angolban pedig gyakorlatilag az összes szó (nem csak a főnevek) kiejtését kell megtanulni, ami nem sokkal mondható könnyebbnek a német főnevek nemének és többes számának megtanulásánál. Az angolban sok esetben „kitalálható” a szavak kiejtése, de tapasztalt nyelvtanuló is tud olyan szóba botlani, melynek helyes kiejtését nem tudja kitalálni.  Bizonyos százalékban a német főnevek neme is kitalálható, mert van rá valamiféle szabály. Szerintem nagyjából párhuzamba állítható a német der-die-das az angol kiejtés nehézségeivel. Nagyon zavaró tud lenni, és sokszor fel se tűnik, hogy ha egy angolul jól beszélő lát egy új angol szót, nem minden esetben tudja 100%-os biztonsággal kitalálni a kiejtését. Pl. ha valaki még soha nem hallotta kiejtve a sadist és masochist szavakat, nem biztos, hogy elsőre helyesen tudja kiejteni azt a hangot, amit az „a” betű jelöl, vagy a „ch”-t.

Olasz?

Sokan felteszik a kérdést, az olasz könnyebb vagy nehezebb-e, mint az angol. Ha azt vesszük, hogy az angolban alig van ragozás, az angol a könnyebb, mert az olaszban sok igerag van. Alaktan szempontjából az olasz gazdagabb, mint az angol, a névelőnek is sok alakja van, az ige is sokféle ragot kaphat, a mellékneveknek is létezik nőnemű és többes számú alakja. Az olaszban nem kell sok igeidő bonyolult rendszerével szembenézni, igazából csak a folyamatos és pillanatnyi cselekvés között kell megtanulni különbséget tenni múlt időben, ami részben egybeesik az angollal, részben nem. Az olaszban is aránylag sok az igeidő, de használatuk valamivel könnyebb, mint az angolban, a kötőmód használata viszont az olasz és általában az újlatin nyelvek egyik legnagyobb nehézsége.

Összességében az olasz nem olyan nehéz, mint a német, a főnevek neme a végződés alapján az esetek 90%-ában egyértelműen kikövetkeztethető, és nem kell bonyolult kiejtési szabályokat megszoknunk, mint az angolban. A szép hangzása sokak számára könnyebbé teszi az olasz megtanulását, mert a sok igerag is szépen hangzik a sok kivétellel együtt. Személy szerint én könnyebbnek tartom az olaszt az angolnál. Angol és/vagy német után/mellett könnyebb olaszul tanulni, viszont van egy sajátos logikája az olasznak, pl. a személyes névmást nem tesszük ki a ragozott ige előtt, nincs semleges nem, így semleges nemű névmás sincs, ami az angolban és a németben sok mindenre jó, és a mellékneveket nemben és számban mindig egyeztetni kell a főnévvel. Angol és német után ezt a gondolkodást kicsit nehéz megszokni.

A spanyollal mi a helyzet?

Talán megoszlanak a vélemények, én a spanyolt egyértelműen könnyebbnek tartom az olasznál. Az angollal szemben a spanyolban is sok az igerag, de a névszóragozás könnyebb, mint az olaszban, mert a spanyolban csak egy S végződést kap a melléknév és a főnév többes számban, míg olaszban többes számban ennél bonyolultabb a helyzet. A spanyolban picivel több igeidőt használnak a hétköznapi nyelvben, mint az olaszban, ezért picivel bonyolultabb az igeidők használata, de az angolénál könnyebbnek mondható véleményem szerint. Kötőmód a spanyolban is van. Könnyebbség még a spanyolban az olasszal szemben, hogy összetett igeidőkben csak egyetlen segédige lehet, míg az olaszban az essere és az avere közül kell választanunk, és ez még a melléknévi igenév egyeztetésére is több szempontból is kihat mindkét segédigénél.

El Mexicano barátommal egyszer összeszedtük, amit csak tudtunk az olaszról és a spanyolról, és arra jutottunk, hogy a két nyelvben összességében ugyanannyi a nehézség. (El Mexicano erről bejegyzést is írt a blogjában, amihez kommentelők is hozzáfűzték véleményüket.) Ha ezt nézzük, a két nyelv egyforma nehéz. Szubjektív véleményem, hogy az olasz nehezebb, mert sok olyan jelenséget fejez ki bonyolultabban az olasz, ami gyakrabban is fordul elő (pl. névelő, főnév és melléknév többes száma, ami szinte minden második mondatban előfordul, és a spanyol ezeket egyszerűbben fejezi ki).

Tapasztalatból azt mondhatom, és ebben más is megerősített már, hogy az olaszt és a spanyolt egyszerre tanulni nem lehet, de még egyiket a másik után is problémás, annyira hasonlítanak egymásra, annyira könnyű a kettőt összekeverni. Én nem nagyon szoktam a nyelveket összekeverni, de a spanyollal, éppen azért, mert már előtte tanultam olaszul, meggyűlt a bajom. De olyannal is találkoztam már, akinek nem okozott gondot, hogy olaszt és spanyolt is tanult.

És a francia?

A franciát könnyű nyelvnek tartom, annak ellenére, hogy a kiejtés-helyesírás viszonya eléggé bonyolult, és a főnevek nemét az esetek nagy részében az átlag nyelvtanuló nem tudja a végződésből kikövetkeztetni, de csak két nem van, semleges nem nincs. A nyelvtan, mondhatni, szinte megegyezik az olaszéval, de kevesebb az ige- és a névszóvégződés, a névelőnek is kevesebb alakja van, ami az olaszhoz képest könnyebbség lehet. Nehézséget okozhat, hogy kiejtésben általában nem lehet megkülönböztetni egymástól az egyes és többes számú főneveket, ha nincs előttük névelő, vagy a mondatban valami más nem utal erre. Írásban a francia szerintem könnyű nyelv. Amikor középfokú francia nyelvvizsgateszteket oldottam, a legnagyobb problémát a sokféle névmás okozta (Ce, ceci, ça, ceux, stb.), és szerintem az olasz névmások rendszere nem ennyire bonyolult, könnyebben áttekinthető.

Az olasz és a francia nyelvtan nagyon közel áll egymáshoz, nagyon kevés az eltérés a nyelvtani szabályokban! (Persze nagyítóval találhatunk jelentős eltéréseket.) Aki tud olaszul vagy franciául, annak szerintem mindenképpen el kéne kezdenie a másik nyelvet is, rendkívül segítik egymást, és a két nyelv összekeverése sem gyakori!

Portugálul annak lehet érdemes tanulnia, aki valami más újlatin nyelvet ismer már. A portugál helyesírás-kiejtés viszonya igen nehéz, ezt leszámítva kb. a spanyolhoz hasonló nehézségű nyelv, esetleg annál valamivel nehezebb. A spanyolhoz igen közel áll, ezért spanyol után lehet érdemes tanulni.

A holland igen könnyűnek mondható, főleg a német után. Csak kevés igeidő van benne, szemben az angollal, és a melléknévragozás is sokkal egyszerűbb, mint a németben. Még a kiejtés sem bonyolult, eltekintve egy „csúnya” hangtól, amit egy magyar szerint, aki kb. 20 évet élt Hollandiában, nem lehet megtanulni olyan tökéletesen ejteni, mint a hollandok. A főnevek nemét meg kell tanulni, de ez csak kétféle lehet.

Aki tud németül (és esetleg még angolul is), annak szerintem mindenképpen érdemes lenne elkezdenie a hollandot, nagyon könnyű már így!

A skandináv nyelvek (svéd, norvég, dán) sem mondhatók nehéznek, bár a kiejtéssel meggyűlhet a bajunk. A névszóragozás jóval egyszerűbb a németnél, de a hollandnál azért bonyolultabb. A főnevek többes száma aránylag sokféle lehet, de nem annyira, mint a németben. Kevés igeidő van, és az igeragozás nagyon egyszerű, mert minden személyben ugyanaz az alakjuk a szabályos igéknek. Mivel a kiejtés következetesebb a skandináv nyelvekben, mint a angolban, kevesebb az igeidő, és bár van némi névszóragozás és a szavak nemét is meg kell tanulni, a skandináv nyelveket könnyebbnek tartom az angolnál. Viszont aki jól tud svédül és angolul is, azt mondja, egyforma nehéz a két nyelv.

A holland szókincs és mondatalkotás közelebb áll az angolhoz és a némethez, mint a skandináv nyelvek szókincse és mondattana, ezért angol ill. német után a holland a könnyebb. Német vagy angol után a holland nem hat annyira idegennek, a svéd annál inkább szokatlan elsőre.

A szláv nyelvek viszonylag nehéznek mondhatók. Általában kevés az igeidő, múlt időben nincsenek is ragok külön mindegyik személyben, múlt időben kevés a kivétel, jövő időben lényegében nincs is rendhagyó ige (bár megkülönböztetik a folyamatos és a befejezett igéket, ami nehézséget okoz), de bonyolult a névszóragozás, mert sok eset van. A bolgár kivétel, mert ott a névszóragozás leegyszerűsödött. Ennek ellenére, amikor régebben az orosszal foglalkoztam, azt vettem észre, hogy ennek a nyelvnek valami különös szépsége van, amit más nyelveknél nem vettem észre. Aki már megtanult egy szláv nyelvet, annak mindenképpen érdemes lenne másikat, többet is megtanulni, mert nagyon hasonlítanak, nagyon segítik egymást.

A legkönnyebb nyelv – természetesen az eszperantó

Könnyűség szempontjából valószínű az eszperantó viszi  a pálmát, mert minden a lehető legegyszerűbben van megoldva a nyelvtanban, kivételek nincsenek, igevonzatokat sem kell tanulni, mert ezek is áthidalhatók. Ha egy szót ismerünk, abból kb. 50 másik szót képzőkkel képezhetünk, így a képzőrendszert kell jól ismerni, és így sokkal kevesebb szót kell megtanulni. Viszont talán nehézség lehet elsajátítani azt a gondolkodásmódot, hogy beszéd ill. beszéd hallgatása közben a képzőket aktívan használjuk, és önálló lexikai egységre fordítsunk le magunknak olyan szavakat, amik képzők segítségével állíthatók elő az eszperantóban. (Pl. a feleség, lány szóra külön szó van a nyelvekben, az eszperantóban pedig ezeket a férj ill. fiú szóból képezhetjük, és az ennél bonyolultabb képzős szavak lefordítása magunk számára gyors beszédben nehézséget okozhat, mert az agyban az alapszóból külön képezni kell a nőnemű változatát egy olyan személynek, amire a többi nyelvben külön szó van.)

Az eszperantó hasznossága azonban vitatható (bár az elgondolás, hogy összekötő nyelv legyen, nagyon jó), és az eszperantó nyelvvizsgát sem fogadják el mindenhol! Így ha valaki a diplomához a nyelvvizsgát eszperantóból szeretné letenni, mindenképpen utána kell nézni előtte, hogy az oktatási intézmény elfogadja-e az eszperantó nyelvvizsgát!

Könnyűnek mondják még a romani / lovári (cigány) nyelvet, mert nagyon sok a magyarral közös szó, és nagyon gyorsan meg lehet tanulni, hazánkban az eszperantónál valamivel hasznosabbnak is mondható. Úgy látom, ennek a nyelvnek nem alakult még ki a sztenderd változata, így a nyelvkönyvek is sokszor ellentmondanak egymásnak, eltérő szabályokat tartanak jónak. Az írásmódból is többféle létezik, valahol magyarosan írják a szavakat, valahol máshogy. Ezért magánúton nem, inkább csak tanfolyamon érdemes ezt a nyelvet tanulni.

A többi nyelvről nincs fogalmam, és amit fent leírtam, abban is lehetnek más vélemények is, ezeket a kommentekbe várom!