Latin személyes névmások
(Prōnōmina persōnālia)
A személyes névmások fejezik ki legtöbbször a mondat alanyát, az igét pedig ezekkel a személyes névmásokkal kell egyeztetni számban és személyben. A latin személyes névmások rendelkeznek külön egyes (egŏ, tū…) és többes számú (nōs, vōs…) alakokkal, amelyeknek a névszóragozás során különböző további alakjai vannak különböző nyelvtani esetekben.
A latinban a magázás idegen, nincs külön névmás erre (mint pl. a német Sie, vagy holland U), a többes számú alakok használata csupán az uralkodók és a pápa megszólítására korlátozódik.
A latin személyes névmások közül hiányzik a 3. személyű névmás, ugyanis a nyelvtan az erre a célra szolgáló mutató (Gavin 1996, M.Nagy– Tegyey, 1992) vagy determinatív (Ferenczi-Monostori, 1998) névmást (is, ea, id) nyelvtanilag nem ide sorolja. Ennek oka egyrészt az, hogy eltér a ragozása a többi rendes személyes névmásétól, másrészt pedig mutató névmási funkciója is van, harmadrészt a többi mutató névmás (pl. ille, illa, illud) is kifejezhet hasonló funkciót, főleg késő ókori és középkori szövegekben. Ennek ellenére, praktikus és didaktikai okokból mégis a személyes névmások között szerepeltetjük. Ennek a 3. személyű, funkciójában személyes névmásnak külön van hímnemű, nőnemű, és semlegesnemű alakja, egyes és többes számban, mindegyik latin esetben.
1. A személyes névmások alanyesete
egŏ – én
tū – te
is, ea, id – ő
nōs – mi
vōs – ti
iī (/ eī / ī), eæ, ea – ők
1. A latinban – az újlatin nyelvek többségéhez (a franciát leszámítva) és a magyarhoz hasonlóan – csak akkor kell külön feltüntetni a személyes névmást, ha nyomatékos, hangsúlyos szerepben áll az alany. A legtöbbször azonban elhagyható, ugyanis a személyragok egyértelműen kifejezik azt:
Vēnī, vīdī, vīcī. – Jöttem, láttam, győztem. (Névmás nélkül.)
Proximus sum ego mihi. – Legközelebb én állok magamhoz.
2. Amint az utolsó példamondatnál láthattuk, hogy igazából a személyes névmásnak és úgy általában az alanynak a latinban – a magyarhoz hasonlóan – nincsen rögzített helye a mondaton belül. Az érzelmektől mentes közlésnél általában a ’drámai szórend’ (alany – többi mondatrész – állítmány) az ajánlott.
Ego inde vēnī. / Inde ego vēnī. / Vēnī ego inde. / Vēnī inde ego. / Ego vēnī inde. / Inde vēnī ego. – Én innen jöttem.
3. A 3. személyű névmásnak három neme van: hímnem, nőnem, semlegesnem. Általában a nyelvtani nemet követik a névmások. Ha a természetes nem kerül előtérbe, akkor élő személyek esetében a névmás vagy hímnemben vagy nőnemben áll az egyén nemének megfelelően, élettelen dolog esetében semlegesnemű főnévre utal.
lupus ← is
Marcus ← is
Tullia ← ea
opus ← id
aliquid ← id
Újdonság azonban, hogy a latin nyelv 3. személyes névmása többes számban is három nemre oszlik. Felmerül a kérdés, hogy hogyan tud 3 különböző nemű, többes számban álló személyes névmás több dologra utalni (M. Nagy-Tegyey, 1992, M 4, 113-115).
Több élő személyre való utalás:
a, Közös nem esetén, a főnevek közös nemébe kerül a rá utaló névmás
Iūnō et Minerva ← eæ, Cicerō et Cæsar ← iī
b, Különböző nemű személyekre utaló többes számú névmás hímnembe kerül
Cicerō et Tullia ← iī
Több élettelen dologra való utalás:
a, Ha az élettelen dolgok nyelvtani neme egynemű, akkor az adott közös nem vagy semleges nem utal az adott dolgokra:
stultitia et timiditās et iniūstitia ← eæ v. ea
b, Ha az élettelen dolgok nyelvtani neme különnemű, akkor a semleges nem utal az adott dolgokra:
mors et somnus ← ea
Több élő személyre és élettelen dologra való vegyes utalás:
Ha egyszerre utalunk élő személyre és élettelen dologra, akkor vagy a személy nevét követi, vagy semlegesnemben áll.
rēx et rēgia classis – iī, ea
lībera cīvitās et rēx – iī, ea
2. A személyes névmás tárgyesete
mē – engem
tē – téged
eum, eam, id – őt
nōs – minket
vōs – titeket
eōs, eās, ea – őket
1. A magyarral ellentétben a tárgyat mindig ki kell tenni (az újlatin nyelvekhez hasonlóan):
Tē amō. Tē videō. Videō eum. – Szeretlek (téged). Látlak. Látom (őt).
2. A személyes névmás tárgyesetének mondatbéli pozíciója teljesen tetszőleges. Ha hangsúlyos, akkor a mondaton belül előre kerül.
3. A tárgyesetet vonzó elöljárószók mögé kerülnek a személyes névmások. Ez a pozíció rögzített, nem kerülhet akárhova:
ante mē (előttem), ad tē (hozzád), apud eum (nála), adversos nōs (ellenünk), contrā vōs (ellenetek), secundum eōs (szerintük)
3. A személyes névmás részes esete
mihi – nekem
tibi – neked
eī – neki
nōbis – nekünk
vōbis – nektek
eīs/iīs – nekik
1. A latinban nincsen fix helye a részes esetben álló személyes névmásnak. Ha hangsúlyos, akkor a mondaton belül előrébb kerül, ha nem, akkor hátrébb:
Dā pācem mihi! Dā mihi pācem! Mihi dā pacem! Mihi pācem dā!
Az itteni változatok között nagyjából annyi különbség van, mint a magyar Adj békét nekem! Adj nekem békét! Nekem adj békét! Nekem békét adj! variációk között. Egyik mondatot se tekinthetjük értelmetlennek, ha bár a szöveg értelmének hangsúlyai máshol vannak.
2. A 3. személyű névmásnak részes esetben nincsen külön hímnemű, nőnemű és semlegesnemű alakjai se egyes számban, se többes számban. Többes számban lehet választani két lehetőség közül (eīs / iīs), de érdemes hozzátenni, hogy az első opció elterjedtebb.
3. Nincsenek részes esetet vonzó elöljárószók.
4. A személyes névmás határozó esete (ablativusa)
mē
tē
eō, eā, eō
nōbis
vōbis
eīs / iīs
1. Önmagában ritkán fordul elő, legfeljebb vonzatként, ablativus absolutus részeként, vagy elöljárószó mögött. Így nincsen ezeknek a névmásoknak ebben a nyelvtani esetben adekvát magyar megfelelői.
2. Egyes számban megkülönbözteti a latin a hímnem-semlegesnemet a nőnemtől; míg többes számban nincsen különbség.
3. Az elöljárószókat követi a személyes névmás (ā mē – tőlem, ergā tē – irántad, in eō – benne); a cum+ablativus (-val, -vel) elöljárószót kivéve, ahol 1. és 2. személyben névutóként kapcsolódik össze a személyes névmásokkal (mēcum – velem, tēcum – veled, nōbiscum – velünk, vōbiscum veletek, DE: cum eīs – velük).
5. A személyes névmások „nyomatékosítása”
egomet (mēmet, mihimet, mēmet) – jómagam
tūte (tēte, tibimet, tēte) – tenmagad
(is ipse, ea ipsa, id ipsum) – őmaga
nōsmet (nōsmet, nōbismet, nōbismet) – jómagunk
vōsmet (vōsmet, vōbismet,vōbismet) – ti magatok
(iī ipsī, eæ ipsæ, ea ipsa) – őmaguk
Említettük, hogy a személyes névmás jelenléte önmagában nyomatékot fejez ki, amiben a mondat alanyát kiemeljük. De ezt a nyomatékot tovább lehet fokozni a -met, -te szuffixumokkal, ami olyan jelentést kölcsönöz az alanynak, ha magyarra átfordítjuk, mint pl. jómagam, tenmagad stb. Alanyesetben, tárgyesetben, részes esetben és ablativusban is találkozhatunk vele, első és második személyben. Az E/2-es -te toldalék csak tárgyesetben és ablativusban fordul elő (tūte, tēte), részes esetben már -met rag az érvényes (tibimet).
Archaikus, klasszikus és klasszicizáló szerzőknél fordul elő, azon belül is inkább költőknél. Másik, ennél gyakoribb kifejezési módja ennek a nyomatékosításnak, ha az ipse, ipsa, ipsum névmást az adott személyes névmás mögé tesszük – nemben, esetben, számban egyeztetve.
Aki szeretné még ennél is hatékonyabban fokozni a névmás kihangsúlyozását, az egymás mellé állíthatja a toldalékolt alakot az ipse, ipsa, ipsum névmással. Ilyenkor minden esetben a -met szuffixum járul a névmáshoz: tēmet ipsum, tēmet ipsō stb.
–
– – – Ez a bejegyzés Latinoloquus munkája. – – –
–
Forrás a latin személyes névmások témához:
Nagy Ilona – Tegyey Imre: Latin nyelvtan a középiskolák számára, Tankönyvkiadó, 1992.
Betts Gavin: Latin nyelvkönyv – Latin kezdőknek, Akadémiai Kiadó, 1996.
Ferenczi-Monostori: Latin nyelvkönyv, Tanuljunk nyelveket!, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998.
Linkek a latin személyes névmások témához:
Latin personal pronouns: Declension table – A thoughtco oldalán táblázatos formában megtalálhatók a személyes névmások, némi (angol nyelvű) magyarázattal.
Personal Pronouns – Latintutorial videója a Youtube-on (angolul). Itt a birtokos névmásokra is kitér.
