Latin ige – alapfogalmak

A latin ige felosztása a hagyományos nyelvtan szerint–

Az igealakok két fajtája a latinban és más nyelvekben is: ragozott igealak (verbum fīnītum), mely kifejezi ragokkal a cselekvő személyét és számát (ide tartoznak az igeidők), és a nem ragozott igealak vagy igenév (verbum infīnītum), mely nem fejez ki pl. személyt és időt. A latin ragozott igealakot (verbum fīnītum) a hagyományos nyelvtanban hat igei kategóriával írhatjuk le. A latin ige kategóriái:

1. Szám (Numerus, -ī m.): egyes (singulāris) és többes (plūrālis)
2. Személy (Persōna, -ae, f.): első (prīma), második (secunda), harmadik (tertia)
3. Állapot (Āctiō, -nis, f.): befejezetlen vagy folyamatos (imperfecta v. imperfectum) és befejezett (perfecta v. perfectum)
4. Idő (Tempus, temporis, n.): praesēns (jelen), praeteritum (múlt), futūrum (jövő)
5. Mód (Modus, -ī, m.): kijelentő (indicātīvus), parancsoló mód (imperātīvus), kötőmód (coniunctīvus)
6. Igenem (Genus verbī): cselekvő (āctīvus), szenvedő (passīvus)

Ezek nagyjából a magyarban ill. a nálunk tanult nyelvek nagy részében is ugyanígy megvannak. Új fogalom lehet az állapot (actio), erről később lesz szó.

Nyelvvizsgán típusfeladat, hogy egy spontán választott igét e hat jellemző alapján kell leírnunk (a sorrend meg van adva). Nem mindegyikre van szükségünk.

Megjegyzés: Nyelvtani fogalmaknál praktikus okokból kifolyólag nem jelöljük mindig a magánhangzók hosszúságát.

Megkülönböztetjük még az igéknek két típusát, a szabályos és rendhagyó igéket. A szabályos igéket gyenge igéknek, a rendhagyó igéket erős igéknek is nevezik.

–

Módok, igeidők

A latin nyelv igeragozásának sajátossága, hogy nagyon kevés kivétellel rengeteg nyelvtani viszonyt csak szintetikus (egyetlen szóból álló, pl. angol: I went, német: Ich ging) módon fejez ki, amit a modern nyelvek általában inkább ún. analítikus alakkal (segédigével, több szóval, pl. angol: I have gone, német: ich bin gegangen) fejeznek ki.

A latinban kijelentő módban pont ugyanannyi igeidő van (hat), mint a németben, többé-kevésbé hasonló jelentéssel:

A kijelentő mód (Indicativus) igeidői

–

Az imperfectum-igeidők mind az ún. imperfectum igetőből képződnek, míg a perfectum-igeidők a perfectum igetőből. (Bővebben lásd lent.) Egy szabályos latin igének három igetöve van: az imperfectum-tő, a perfectum-tő, és a supinum-tő. (A supinum igetőt különböző igenevek képzéséhez használjuk.)

A kötőmódban (feltételes módnak is nevezik, de jelentésköre ennél tágabb) csak négy igeidő van, mert jövő idejű alakjai nincsenek:

A kötőmód (Coniunctivus) igeidői

–

A főnévi igenév és a 4 igeragozási csoport

A magyar –ni igevégződésnek 4 végződés felel meg a latinban:

1. -āre (pl. amāre – szeretni)

2. -ēre (pl. monēre – inteni)

3. -ĕre (pl. dīcĕre – mondani)

4. -īre (pl. audīre – hallani).

A két –ere végződés közül az elsőben hosszú ē, a másodikban rövid ĕ van. Az utóbbi csoportba (-ĕre) tartozó igék ún. mássalhangzó tövűek ill. i vagy u tövűek, míg a többi igét a főnévi igenév tőhangja (a, e vagy i) alapján határozzuk meg. A főnévi igenév végződése meghatározza, hogy az ige melyik ragozási csoportba tartozik. Így 4 konjugációt (ragozási típust) különböztetünk meg.

latin ige – a főnévi igenév a latinban

––

Ajánlott olvasmány:

Nagy Ferenc, Kováts Gyula, Péter Gyula: Latin nyelvtan a középiskolák számára, Tankönyvkiadó, Budapest

Link a latin ige témához:

Orbilat.com – A latin igéről általánosságban, angolul