Olasz anyanyelvűek spanyol kiejtésének jellemzői

Kétségtelen, hogy az olasz és a spanyol nyelv nagyon hasonlóan hangzanak egy kívülálló számára, de azért vannak köztük finomabb kiejtésbeli eltérések, amiről egy olasz vagy egy spanyol anyanyelvű beszélő egyből rájön, hogy nem az adott nyelv az illető anyanyelve. Ebben a témában azt fogjuk megnézni néhány pontban, hogy miről ismerhető fel, ha olasz anyanyelvűek beszélnek vagy énekelnek spanyolul.

Az Angyalvár (Castel Sant’Angelo) Rómában

Különbségtétel nyílt és zárt e/o között

A sztenderd olaszban kétféle e és o hang van, amelyek azonban nem csak kiejtésbeli változatok, mint a spanyolban, hanem ténylegesen eltérő beszédhangok (fonémák), ahogy pl. a magyarban az e és é vagy az a és o. Mivel sok spanyol szó hasonlít az olasz párjára, az olasz anyanyelvűek hajlamosak ezeket az olasz magánhangzóknak megfelelő hangértékkel ejteni.

A magánhangzók közötti vagy szó végi d erős ejtése

Mivel a sztenderd olaszban nincs meg az a laza d hang, amelyet a spanyolban magánhangzók között ejtenek, az olaszok ezt sima (magyaros) [d]-nek szokták ejteni. (Például: acabado, recibido.) Ez az egyik legfeltűnőbb jellemzője az idegen anyanyelvűek spanyol beszédének. Még inkább igaz ez a szó végi –d-re, amelyet a spanyolban általában ki sem ejtenek, csak éppen éreztetik, hogy van egy mássalhangzó a szó végén. (Például: ciudad, vagy a felszólító mód -d végződése: venid, cantad.)

A magánhangzók közötti s zöngésítése, illetve elhagyása szó végén

Az olasz s magánhangzók közt általában – de nem minden szóban! – [z]-nek hangzik, és ezt az olasz anyanyelvűek gyakran átviszik a spanyol kiejtésükre is. (Ilyen például a casa ‘ház’ szó.) Pedig a spanyolban nincs zöngés sziszegőhang (a zöngés mássalhangzók előtti hasonulást kivéve, például mismo ‘ugyanaz’), az s magánhangzók között is [sz]-nek hangzik. Szintén tipikus hiba, amikor a spanyolul beszélő olaszok elhagyják a szó végi s-t, mert ilyen végződés nincs az olaszban, ezért a spanyol többes szám végződését is nehezükre esik kiejteni.

A palatális mássalhangzó (y) ejtése

Az olaszban van [dzs] (ge-, gi-) és [j] (-i-) hang, nincs viszont olyan mássalhangzó, amelyet a spanyolban az y vagy a legtöbb mai nyelvjárásban az ll is jelöl pl. a ya ’már’ vagy lluvia ’eső’ szavak elején (nagyjából a magyar [gy] vagy [gy] és [dzs] közötti hangnak felel meg). Az olasz énekesek ezért hajlamosak ezt a spanyol hangot vagy eltúlozva [dzs]-nek, vagy éppen túl lazán, (félhangzós) [j]-nek mondani.

A b és a v megkülönböztetése

Az olaszban a b és a v élesen elkülönül egymástól, a spanyolban valójában csak írásban különböznek, kiejtésük csak a helyzetüktől függ. Amikor egy olasz beszél spanyolul, általában az írás szerint ejti ezeket a hangokat. Mindenesetre ez mégsem olyan feltűnő, mivel a jelenség magában a spanyolban is létezik, de nem természetes, hanem tanult eredetű, és erőltetettnek, mesterkéltnek számít. (Igazából sem a spanyolban, sem a latinban nem létezett soha az olasz v-nek megfelelő mássalhangzó.) Például a vengo ‘jövök” és viene ‘jön’ szó elején az olaszok [v]-t, a spanyolok [b]-t ejtenek.

Az Almudena Katedrális (Catedral de Santa María la Real de La Almudena) Madridban

A fenti jellemzők közül néhányra jó példa lehet Franco Simone Il cielo in una stanza („A menny egy szobában”) című dalának spanyolul énekelt változata (El cielo en una habitación):

Természetesen nem mindegyik itt tárgyalt kiejtési jellegzetesség vonatkozik kizárólag olasz anyanyelvűekre. Ide lehetne még sorolni pl. a hangsúlyos magánhangzók túlzott megnyújtását is, ami az olaszban (nem túl gyors beszédben) törvényszerű, de a spanyolra egyáltalán nem jellemző. Az itt leírtakat „megfordítva” nem nehéz arra sem következtetni, hogy a spanyol anyanyelvűek milyen kiejtési hibákat vétenek, amikor olaszul beszélnek – de erről majd talán egy újabb témában lesz szó.

–

A bejegyzés El Mexicano tollából származik.

–