2017. ősz
2017. ősz? Lássuk csak! Nem éppen szokásos módon kezdődött. Alig volt időm kiheverni, hogy a régi, szép színes, de nem praktikus címoldal helyére nem olyan szép, de más szempontból tökéletes címoldal került. Kriseff megkeresett, hogy bővítette a török nyelvről szóló bevezetést a török írás rövid történetével. Én nem tudtam eddig, hogy sokáig a török nyelv az arab írást használta. Kriseffnek már említettem a teszteket, milyen jó kis oldalt találtam (Learningapps), meg is mutattam már neki a török számokról szóló tesztjeimet, nézze át. Hiszen én nem tudok törökül, csak a megadottak alapján összeraktam a teszteket. Még a számok se hasonlítanak semmilyen általam ismert nyelvre. A Learningapps Kriseffnek is megtetszett, rögtön készített is néhány tesztet, persze kicsit másmilyet, mint én. Eléggé meglepődtem, amikor négy párba rendezős tesztet láttam állatok képével és török nevével. Fel is tettem ezeket a többi teszt közé. Hirtelen lelkesedésemben én is készítettem néhány török nyelvtani tesztet. Jónak tűnik az ötletem, hogy a ragozott igealakokat kell összepárosítani magyar megfelelőikkel. Ilyet más nyelvekhez is fogok csinálni. Ha már a képek adottak voltak, két tesztet megcsináltam angolul is, ezek is megtalálhatók a többi teszt között. Mivel szókincsfejlesztéssel (egyelőre) nem igazán foglalkozik a Webnyelv, másik bejegyzésbe nem kerültek bele a tesztek. A Szóbeli témakörök menüpont alatt van ugyan egy kis szógyűjtemény, de ez még tényleg nagyon kevés. Idővel persze ez is bővülni fog, és teszteket is készíteni fogok hozzá.
Üres óráimban készítettem pár újabb tesztet a nyár végén, az angol többes számhoz és az olasz nyelvtani nemhez. Azóta is készítek rendszeresen teszteket, mindenféle nyelvhez, ami éppen eszembe jut.
Azok a fránya német főnevek…
Német tesztekből aránylag sok van. Mégis arra gondoltam, kéne még készíteni. A csoportba rendezős teszttípus a Learningapps-on megtetszett. Könnyen lehet olyan tesztet készíteni, ahol német főneveket kell nemük szerint a megfelelő mezőbe (der, die vagy das) húzni. Készítettem is néhányat. Viszont probléma volt, hogy kapásból nem tudok elég főnevet kitalálni az adott névelővel. Így a neten elkezdtem keresgélni kifejezetten semleges nemű német főnevek listájára. Eddig nem is gondoltam arra, hogy létezhet lista, ahol nemek szerinti csoportokban vannak a főnevek felsorolva. Találtam is egyet, bár hibás, például a semleges nemű főnevek közé sorolja a die Antwort és a die Insel szót is. Hagytam egy kommentet az oldalon, hátha elolvassák. De ami lényeges, innen jött az ötlet, hogy írok én is egy bejegyzést, ahol külön-külön fel van sorolva sok-sok főnév nemük szerinti csoportokban. Természetesen azokról a főnevekről van szó, melyek nemét semmilyen logika alapján nem lehet kitalálni, nincs rájuk szabály. Talán segíthet a nyelvtanulónak, ha üres óráiban ilyen listát olvasgat. Közben esetleg rácsodálkozik, hogy jé, ez is hímnemű, és talán meg is marad a fejében. A bejegyzést rögtön el is készítettem, és a Bűnös német főnevek listája, hihetetlenül fantáziadús címet adtam neki. Kicsit elrugaszkodtam komoly stílusomtól, és bűnösnek nyilvánítottam azokat a német főneveket, melyek nemét nem lehet kitalálni. Tehát szégyenlistát állítottam össze, ez a mi bosszúnk a német főneveken.
Lemaradások, mint mindig
A francia imparfait még mindig ott figyel félkész állapotban, ami zavar engem. A képzése megvan már teljes részletességgel, de a használatát össze kéne rakni rendesen. A svéd számok sem hagynak békén. Svéd nyelvhez egyetlen bejegyzés van csak, jó lenne bővíteni. Vagy még jobb lenne inkább az angol, német, olasz nyelvről szóló részeket kiegészíteni még ott, ahol kell, főleg tesztekkel. Na, meg a franciát is. És a spanyolt is. A szóbeli témakörökről nem is beszélve. Na, mindegy, valamikor majd csak utolérem magam.
Ahogy a francia imparait-nak utánanézegettem, láttam, nem foglalják úgy össze, mint a hasonló olasz múlt időt, az imperfettót, pedig használata szinte teljesen megegyezik. Az angol folyamatos múlt idővel az egyezések is nehezen derülnének ki, ha nem ismerném a témát. Nem igazán írják le egyértelműen, hogy a múltban párhuzamosan folyó cselekvések is kifejezhetők vele. Egy könyvesboltban megláttam Vida Enikő Francia nyelvtan 222 pontban című könyvét. Belelapoztam, nagyon jónak találtam, az imparfait-t is szépen ismerteti. Meg is vettem a könyvet, nem is került olyan sokba. Fel fogom használni. Úgy láttam, a szerző kicsit hasonló logika alapján közelíti meg a nyelvtant, mint én.
Római számok
Amikor a latin számnevekről írtunk, ott volt a fejemben, hogy a latinok római számokat használtak, és erre is ki kéne térni. A latin nyelvkönyvekben is van szó a római számokról a függelékben. Így végül készítettem egy külön bejegyzést erről a témáról, ami a nyelvészethez, nyelvtanuláshoz nem is kapcsolódik túlzottan. Természetesen Latinoloquus is segítségemre volt. Igyekeztem minél alaposabban leírni mindent a témáról.
Egy kis kitérőt kell tenni a retro számítógépekkel kapcsolatosan. Nekem nagyon régen egy Enterprise 128-as számítógépem volt, most is megvan. Eszembe jutott, hogy erre a számítógépre egy ismerősöm írt egy programot, mely a megadott számot átírja római számjegyekkel. Előszedtem ezt a programot, és kicsit átalakítottam, hogy véletlenszerűen generáljon számokat, amiket átír római számjegyekkel. Az így generált számokat kimentettem a géppel egy fájlba, és onnan kimásoltam a weboldalra. Így jó sok példa található az oldalon a római számokra. Feladatokat is könnyű volt így készíteni: a gép által generált számokat a római számokkal együtt betettem a megoldókulcsba, a római számok nélkül pedig feladatként tettem fel. Mindezt PC-vel nem tudtam volna megcsinálni, azt sajnos nem tudom programozni. Sose gondoltam volna, hogy az Enterprise-t ilyenre is fogom használni.
2017. ősz – mit rejteget még számunkra? Hamarosan jelentkezünk újabb fejleményekkel!