A német ZU + INFINITIV és az angol TO-s alak hasonlóságairól

Talán nem közismert, hogy az angolban a főnévi igenévnek kétféle alakja van, egy TO elöljárószóval és egy anélkül álló. Így pl. a menni egyaránt jelenti azt is, hogy to go, és azt is, hogy go (a to nélküli go-nak más jelentése is van, így a go felszólító alakja is). Bizonyos esetekben az angolban a to-val álló, más esetekben a to nélkül álló főnévi igenevet kell használni. Ugyanígy a németben is, a főnévi igenév előtt olykor ott kell, hogy legyen a zu szócska (zu + Infinitiv), olykor nem. A főnévi igenév előtt álló to ill. zu nyelvtörténetileg ugyanoda vezethető vissza, használatukban igen sok a hasonlóság. Igazából a németben is, akárcsak az angolban, meg lehetne különböztetni a zu-val és anélkül álló főnévi igenevet, mégis általában az angol nyelvkönyvek to-val tüntetik fel a főnévi igenév alakokat, a német nyelvkönyvek pedig zu nélkül. (A német főnévi igenév ragja az -en vagy -n végződés, ami állhat zu elöljárószóval és anélkül.)

Szükségesség kifejezése a to have ill. haben ige után:

I have to go – Ich habe zu gehen. (Mennem kell.)

(Többé-kevésbé hasonló jelentésben a must ill. müssen is használható.)

A to be és a sein után is használható a TO ill. ZU, de a két nyelvben nem ugyanazt fejezik ki!

He is to arrive at 8 o’clock  – Úgy van, hogy 8-kor érkezik. Ezzel állítólagos cselekvést fejezünk ki.

Diese Aufgabe ist zu lösen – A feladatot meg kell oldalni. (szenvedő jelentés)

Mellékmondatok rövidítése

A to-val álló főnévi igenevet ill. a zu+Infinitiv szerkezetet előszeretettel használják különböző mellékmondatok rövidítésére, ha a fő- és mellékmondat alanya azonos (illetve ha az alany más módon kifejeződik a főmondatban, esetleg nincs is a mondatban szemantikai alany). Nem elhanyagolandó különbség a két nyelv között, hogy az angolban nem teszünk vesszőt a két tagmondat közé, a németben igen, valamint a németben a mellékmondat legvégére kerül a zu+Infinitiv, az angolban pedig a mellékmondat legelején áll a to+főnévi igenév.

Alanyi mellékmondatok rövidítése: ilyenkor az angolban és a németben is van egy utalószó (németül: Korrelat), a semlegesenemű névmás (angol it, német es), ami magára a mellékmondatra előreutal. A mellékmondatban TO ill. ZU áll a ragozatlan igealak előtt:

In winter it is not easy to find any flowers in the garden.
Es ist im Winter nicht leicht, im Garten Blumen zu finden.

Tárgyi mellékmondatok rövidítése: ilyenkor is előfordulhat a főmondatban az it ill. es utalószó (az es használatáról bővebben itt van szó):

He found it better to take up quarters with a family.
Er hat es besser gefunden, ein Zimmer bei einer Familie zu mieten.
(Jobbnak találta, ha egy családnál bérel szobát.)

He decided to buy a car.
Er hat entschieden, einen Wagen zu kaufen.
(Elhatározta, hogy vesz egy autót.)

Állandó határozói mellékmondatok rövidítése: A németben előfordulhat előreutaló szó (de nem kötelező, használatáról bővebben lásd itt), az angolban nem szokás:

I am glad to see you.
Ich freue mich (darüber), dich zu sehen.
(Örülök, hogy látlak.)

Célhatározói mellékmondatok rövidítése: Itt kicsit több a különbség a két nyelv között: angolul a to-val álló főnévi igenév is helyes, míg németül a zu+Infinitiv elé mindenképpen oda kell tenni az um elöljárószót. Ugyanakkor az angolban is állhatnak bizonyos szócskák a to előtt a célhatározó nyomatékosabb kifejezésére (in order to, so as to):

He came (in order/so as) to see me.
Er ist gekommen, um mich zu sehen.
(Azért jött, hogy lásson engem.)

Amennyiben a két tagmondat alanya nem azonos, az angolban az in order that vagy a so that, a németben a damit kötőszó használható, utánuk az ige kijelentő mód jelen időben áll (lásd bővebben: célhatározói mellékmondatok, a bejegyzés elkészítése még folyamatban).

Befejezett (múlt idejű) és szenvedő alakú főnévi igenevek is használhatók mondatrövidítésre mindkét nyelvben.

Egy másik bejegyzésben bővebben írok mellékmondatok rövidítéséről több nyelvben.

——————

Felhasznált irodalom:

Báti László, Véges István: Angol nyelvkönyv. Tanfolyamok és magántanulók számára, I. rész, Tankönyvkiadó, Budapest, 1966.