Török nyelv

Türkçe / Türk dili

–

–

Kriseff (hristfor@inbox.ru) felkeresett, hogy szívesen bővítené a Webnyelv oldal tartalmát és elvezetne minket a török nyelv rejtelmeibe. Javaslatát örömmel fogadtuk, így most már a török nyelv iránt érdeklődők is találhatnak segítséget az oldalon. Bevezetésként tekintsük át a török nyelv eredetét, szókincsének összetételét!

–

A török nyelvről

–

Eredete és struktúrája: a török nyelv az altaji nyelvcsaládba tartozik, azon belül a török nyelvek csoportjába, melyeket más szóval türk nyelveknek is neveznek. (Megjegyzendő, hogy a tudomány mai állása szerint az altaji nyelvcsalád mint egység létezése erősen vitatott: a hagyományosan idesorolt nyelvcsoportok közötti rokonság nem bizonyított, ezért ma inkább különálló török nyelvcsaládról szokás beszélni.) Mivel a török a nyelvcsoport/nyelvcsalád neve is, ezért magát a török nyelvet pontosabban törökországi töröknek nevezzük. A török (vagy türk) nyelveken belül a köztörök nyelvek csoportja egy nagyobb egység, amin belül az ún. oguz (délnyugati) csoportba tartozik a török nyelv. Így legközelebbi rokona az azeri és a gagauz. Valamivel távolabbi rokonai – vagyis szintén török nyelvek – pl. a kirgiz, baskír, tatár, üzbég, csuvas nyelv (ill. a hun és a besenyő, melyeket már nem beszélnek). Távolabbi rokona az altáji nyelvcsaládon belül – már ha hiszünk e nyelvcsalád létezésében – pl. a mongol, de egyesek a japánt és a koreait is hagyományosan az altáji nyelvcsaládhoz sorolják. Szintén csak – mára elavult – feltételezés volt az uráli és az altáji nyelvek rokonsága (innen az „urál-altaji nyelvcsalád” fogalma) s ennek révén igen távoli rokonsága a töröknek a magyar nyelvvel. (Azóta bebizonyosodott, hogy ez a látszólagos „távoli rokonság” csupán az uráli és a török népek nagyon korai együttélésének és kapcsolatainak köszönhető.)

A török nyelv, szerkezetét és szókincsét tekintve távol áll a Magyarországon leginkább tanult nyelvektől, az indoeurópai nyelvektől: más, mint pl. az angol, német, francia, olasz vagy az orosz nyelv. Nyelvtipológiai szempontból viszont a magyarhoz hasonlít: ugyanúgy ragozó-toldalékoló (agglutináló) típusú nyelv, nem különböztet meg nyelvtani nemeket; a magyarhoz és a finnhez hasonlóan van benne magánhangzó-harmónia. Szókincse azonban alapvetően nem hasonlít a magyaréhoz, a belőle – vagy valamely más török nyelvből – kölcsönzött nagyszámú jövevényszón kívül (ami éppen ezért megtévesztő lehet), mint pl. az alma (» elma), kapu (» kapı), kecske (» keçi), papucs (» pabuç), balta (» balta), teve (» deve). De megtalálható szókincsében néhány indoeurópai eredetű szó is, aminek nagyobb része már a modernizációval került bele a török nyelvbe.

 –

Írástörténet és szókincs: A legkorábbi ismert török írás az ún. Orkhon-ábécé: ez hasonlóan néz ki a székely rovásírás betűihez, és ugyanúgy jobbról balra írták. (Nevét az Altáj-hegységnél lévő Orkhon-völgyről kapta.) Legkorábbi írásos emlék a VII. századból származik. A török nép is nomád vándorló életformát élt a korai évszázadokban, a IX. században széledtek szét Ázsia különböző pontjaira (népvándorlás, a magyarok is (lásd.: 896)).

Az iszlám vallás térhódítása idején az arab ábécé betűit kezdték el használni, és több, mint fél évezredig ez volt a hivatalos írásmódja az Oszmán Birodalomnak. Az arab írás alkalmasnak tűnt az oszmán nyelv leírására, mely rengeteg arab és perzsa szót tartalmazott és ez a folyamat a török nyelvben ezen szavak meghonosodását eredményezte. (Az oszmán nyelv nem a mai törökországi nyelvet jelentette! Bővebben: Oszmán-török nyelv.) Ezeket nyilván akkor még arab betűkkel írták le, de ma ennek átírása az arab kiejtéshez közeli latin betűs átírással történik:

Jövevényszavak a török nyelvben (Wikipedia – angol)

Míg az arab és perzsa nyelv gazdag volt mássalhangzókban, magánhangzókban szegényes (lásd: a példákat), a török nyelv ennek az ellenkezője volt: reprezentálására tehát nem volt alkalmas az arab írás. A telegráf és a nyomda megjelenése a XIX. században további hiányosságokat tárt fel.

Egyes török reformisták jóval Atatürk reformja előtt kezdeményezték a latin betűk elfogadását és elterjedését a birodalomban. A kérdés újra felvetődött 1923-ban az újonnan alapított Török Köztársaság első gazdasági kongresszusán, amely akkora nyilvános vitát váltott ki, hogy évekig elhúzódott. Az arab írás elhagyását erősen ellenezték a konzervatívak és a vallási vezetők: úgy tartották, hogy Törökország és az iszlám világ között egy nagyobb szakadék jönne létre, régi szemléletét elveszítené, és Európa felé húzná az országot. A jég ott tört meg, amikor a Szovjetunió török köztársaságai (Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Üzbegisztán…) 1926-ban elfogadták a latin ábécé használatát, ezzel nagy lendületet adva Atatürk sikerének.

1928-ban sikerült az új írást hivatalossá tenni a köztársaságban, azóta ez a mai Törökország hivatalos írásmódja.

A latin betű bevezetésekor jó néhány francia eredetű szó került a török nyelv szókincsébe, melyekre még akkor nem volt külön szavuk. E szavak helyesírása a francia megfelelőjével fonetikusan kell leírni a vele közel azonos hangértékű török betűkkel.

–

–

A török nyelv szókincsének összetétele

–

–

Érdekesség, hogy a magyarban lévő török jövevényszavaknak köszönhetően alkotható egy olyan mondat, melynek hangzása és jelentése is hasonló a két nyelven:

– – – – – – – Zsebemben sok kicsi alma van.
– – – – – – – Cebimde çok küçük elma var.
kiejtve kb.: [dzsebimde csok kücsük elma var]

Egyéb érdekesség a magyar és a török nyelv közti hasonlóságokban: Török-magyar hasonlóságok

.

A bejegyzés pontosításában El Mexicano segített, köszönjük a javaslatait!

Lásd még: Wikipédia – Török nyelv