Az ógörög írás – ábécé, betűk, kiejtés

Az ógörög írás – ábécé, betűk, kiejtés

Mielőtt az ógörög írás témát elkezdenénk, meg kell említenem, hogy itt az újszövetségi ógörög nyelvvel foglalkozom.

ógörög írásA Biblia első része, az Ószövetség héber ill. arámi nyelven íródott. Az Újszövetség nyelve az ógörög nyelv egyik változata. Ezt a változatot koiné-nak nevezik. A koiné volt a hétköznapi beszélt nyelv Görögországban, ami nem teljesen azonos a nagy görög drámaírók, történetírók alkotásainak nyelvével. Szophoklész, Hérodotosz például Kr.e. 450 körül alkotott, tehát pár száz évvel utánuk íródott az Újszövetség. Ennyi idő alatt a magyar nyelv is sokat változik: ha összehasonlítunk 400-500 évvel ezelőtti szövegeket mai magyar szövegekkel, ez könnyen észrevehető. Az Újszövetség továbbá Görögországtól keletre került lejegyzésre, itt erre a görög nyelvváltozatra más nyelvek is hatottak (pl. héber). Az sem elhanyagolandó, hogy pl. Szophoklész irodalmi nyelvezetet használt, míg az Újszövetség nem irodalmi nyelvezeten íródott, hanem azon a nyelvváltozaton, amit a hétköznapi életben az emberek használtak.

Ezért az itt bemutatott ógörög nyelvváltozat nem teljesen azonos a klasszikus ógörög nyelvvel.

Segítségként /zárójelben/ a görög szavak kiejtését megadjuk, magyaros átírással. A görög magánhangzókon csak azokat a mellékjeleket tüntetjük fel, amelyekre feltétlen szükség van a megértés és kiejtés szempontjából (hehezet és alulírt ióta, míg a hangsúlyjeleket általában nem, bővebben lásd lent).

Az ógörög ábécé

Sok görög betűvel találkozhattunk már matematikai vagy fizikai tanulmányaink során. A kisbetűk és nagybetűk között olykor jelentős különbség van.

nagybetű kisbetű a betű neve a betű hangértéke
Α α alfa, alpha á (általában röviden ejtve)
Β β béta b
Γ γ gamma g
Δ δ delta d
Ε ε epszilon e
Ζ ζ dzéta dz
Η η éta é
Θ θ théta th
Ι ι ióta i (lásd még a kettőshangzókat!)
Κ κ kappa k
Λ λ lambda l
Μ μ m
Ν ν n
Ξ ξ kszí x (ksz), mint a taxi szóban
Ο ο omikron rövid o
Π π p
Ρ ρ rhó r
Σ σ és ς szigma sz (lásd még lejjebb!)
Τ τ tau t
Υ υ üpszilon ü (lásd még a kettőshangzókat!)
Φ φ f, ph
Χ χ khí kh
Ψ ψ pszí psz
Ω ω omega hosszú ó

Példák:

δοξα /dokszá/ – dicsőség
πατηρ /pátér/ – apa
βαπτισμα /báptiszmá/ – keresztelés
γλωσσα /glosszá/ – nyelv
δωδεκα /dódeká/ – tizenkettő
ζοη /dzóé/ – élet

A kis „sz” (szigma) írására kétféle jel létezik. Szó végén ς jellel jelölik, minden más esetben σ jellel. Pl.:

σ:

ἐστε /eszte/- vagytok
ἐσμεν /eszmen/ – vagyunk
δικαιοσυνη /dikájoszűné/ – igazság

ς:

Θεος /Theosz/ – Isten
φως /fósz/ – fény
διαβολος /diábolosz/ – ördög
διακονος /diákonosz/ – szolga

vegyesen σ és ς:

Ἰησους /Iészusz/ – Jézus
Χριστος /Khrisztosz/ – Krisztus

A γ kiejtése sajátos helyzetekben

A γγ kiejtése „ng”:

ἀγγελος /ángelosz/ – angyal, hírnök
εὐαγγελιον /euangelion/ – örömhír

A γκ kiejtése „nk”, a γξ kiejtése „nksz”, a γχ kiejtése „nkh”:

ἀναγκη /ánánké/ – szükségesség, ἀναγκαζω /ánánkádzó/ – szüksége van valamire
ἐλεγχω /elenkhó/ – meggyőz
φαραγξ /fáránksz/ – völgy

A „h” hang és ékezetek az ógörögben

Mint a táblázatból látható, külön „h” hangot jelölő betű nincs. Ezt a hangot a görög sajátosan fejezi ki. A „h” kizárólag szó elején, magánhangzó előtt fordulhat elő. Úgy jelöljük, hogy a magánhangzóra, amely előtt „h”-t ejtünk, egy fordított vesszőt teszünk. Például:

ἁγιος /giosz/ – szent
ἑξ /heksz/ – hat
ἱερευς /hiereusz/ – pap
ἱππος /hipposz/ – ló
ἡλιος /liosz/ – Nap
ἡμεις /mejsz/ – mi (személyes névmás)
ὑμεις /mejsz/ – ti (személyes névmás)
ὁ /ho/ – a, az (névelő hímnem egyes számban)
ἡ /hé/ – a, az (névelő nőnem egyes számban)

Ha nincs a szó elején „h”, azt is jelölni kell a kezdő magánhangzón, mégpedig egy (szabályos) vesszővel:

ἐγω /egó/ – én
ἀγαπη /ágápé/ – szeretet

Tehát, minden magánhangzóval kezdődő szó elején egy ékezetnek kell lennie, ezt az ékezetet hehezetnek nevezzük. Ha kiejtjük a „h”-t, akkor erős hehezet, ha nem ejtjük ki, akkor gyenge hehezet a neve.
Nagybetűknél nem a betű fölé, hanem a betű elé tesszük a hehezetet:

Ἁγιος /hágiosz/ – szent
Ἀγαπη /ágápé/ – szeretet.

Szavak elején hagyományosan az „r”, azaz ρ (rhó) mindig hehezetes jelölésű (azaz ott van rajta az a bizonyos ékezet), de ennek nincs egyéb jelentősége, a kiejtést sem befolyásolja:

ῥαββι /rábbi/ – Rabbi
ῥημα /rémá/ – szó, beszéd, prédikáció.

A hangsúly jelölése:

A hehezeten kívül más ékezet is előfordul az ógörög nyelvben a magánhangzókon. Ezekkel a hangsúlyt jelölik és három fajtája van: tompa (pl. ὰ), éles (ά) és hajlított (ᾶ). Pontosan nem tudjuk, hogyan hangzott a görög hangsúly, melyet ezzel a három jellel jelöltek. A mi szempontunkból nincs is jelentősége igazán a hangsúlynak, így külön nem foglalkozunk vele, a szavakon sem jelöljük. (Minden görög szón van egy hangsúlyjel, amit itt a példákban nem tettünk ki.) Néhány esetben a hangsúlyjelnek jelentésmegkülönböztető szerepe van, csak ilyenkor foglalkozunk majd velük külön.

Diftongusok, azaz kettőshangzók

Ha két magánhangzó áll egymás mellett, és közülük a második ι (ióta) vagy υ (üpszilon), akkor az kettőshangzó. Az ilyen betűkapcsolatoknak a második tagját nem ejtjük ki tisztán, önálló magánhangzóként. A ι ejtése ilyenkor „j”, az υ ejtése rövid „u”-szerű hang (nem „ü”), hasonlóan a magyar „autó” szóhoz:

πτωχοι /ptókhoj/ – koldusok, szegények
πνευμα /pneuma/ – szellem, szél, lehelet, illat, lélek
βασιλεια /bászilejá/ – királyság, ország
ἡμεις /hémejsz/ – mi (személyes névmás)
ὑμεις /hűmejsz/ – ti (személyes névmás)
ἱερευς /hiereusz/ – pap

Figyelem! Az ου kivétel: nem kettőshangzót jelöl, hanem egyetlen hangot, az u-t:

οὐρανος /uránosz/ – menny

A diftongus akár szó elején is állhat (lásd az utolsó példát), ilyenkor a hehezetet jelölni kell rajta. A diftongusnak mindig a második tagjára (tehát az ι-re vagy az υ-ra) kerül a hehezet:

αἰων /ájón/ – korszak
αὐτος /áutosz/ – ő, maga
εὐαγγελιον /euangelion/ – evangélium, győzelmi hír

Előfordulhat, hogy egy másik magánhangzó után áll ι vagy υ, de nem alkot vele diftongust. Ilyenkor az ι vagy az υ két pontot kap, ami jelöli, hogy teljes magánhangzóként ki kell őket ejteni: ἁλληλουïα /hálléluiá/ – hallelúja.

Diftongusnak számít egy sajátos jelenség is, ahol a második betű ι lenne, amit nem is ejtenek ki. Írásban sem jelölik külön betűvel, helyette a magánhangzó alá teszik az ι-t, mint mellékjelet. Csak α, η és ω alatt fordul elő:

ᾳ ῃ ῳ

Az ilyen kettőshangzókat nem valódi kettőshangzónak nevezik. Az α, η és ω alá kerülő ι neve pedig alulírt ióta (latinul: iota subscriptum).
Az alulírt iótával egyszerre természetesen akár hehezetet vagy egyéb mellékjelet is kaphat a betű, így a görög magánhangzók meglehetősen „díszesek” lehetnek. Egyes magánhangzóknak akár több mint húszféle mellékjeles változata van, attól függően, hogy van-e rajta hehezet és melyik, milyen hangsúlyjel van rajta, ill. van-e alatta alulírt ióta. Ha számítógépen akarunk írni görög szöveget, gondot okozhat a sokféle, díszes karakter. Ebben segíthet a következő oldal: Ancient Greek Keyboard Online. Ezen az oldalon (a szövegablak alatt) megcsodálhatjuk a sokféle ékezetes karaktert is.

Az ógörög írás a gyakorlatban – ugorjunk bele!

Szövegminta: János evangéliumának első része ógörögül, írott és hallható formában a Youtube-on. A Classical Academic Press előadásában (angol akcentussal):

Néhány rész az Újszövetségből, kiejtéssel és magyar fordítással

Hangsúlyjelek nélkül: Ἐγω και ὁ πατηρ ἑν ἐσμεν.
Hangsúlyjelekkel: Ἐγὼ καὶ πατὴρ ἕν ἐσμεν.

/egó káj hó pátér en eszmen/

Én és az Atya egy vagyunk. (János evangéliuma, 10. rész, 30. vers)

ἐγω – én; και – és; ὁ πατηρ – az atya
ἑν – egy; ἐσμεν – vagyunk

Hangsúlyjelek nélkül: Ἐν ἀρχῃ ἠν ὁ λογος.
Hangsúlyjelekkel:  Ἐν ἀρχῇ ἦν ὁ λόγος.

/en árkhé én ho logosz/

Kezdetben volt (vala) az ige. (János evangéliuma, 1. rész, 1. vers)

Ἐν – ban, -ben; Ἐν ἀρχῇ – kezdetben
ἦν – volt; ὁ λόγος – az ige, a beszéd

Hangsúlyjelek nélkül: ἐγω το Ἀλφα και το ω, ὁ πρωτος και ὁ ἐσχατος, ἡ ἀρχη και το τελος.
Hangsúlyjelekkel:  ἐγὼ τὸ Ἄλφα καὶ τὸ ω, ὁ πρῶτος καὶ ὁ ἔσχατος, ἡ ἀρχὴ καὶ τὸ τέλος.

/egó to álfá káj to omegá, ho prótosz káj ho eszkátosz, hé árkhé káj to telosz/

Én (vagyok) az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, az első és az utolsó.
(Jelenések könyve, 22. rész, 13. vers)

ἐγὼ – én; τὸ Ἄλφα – az alfa; καὶ – és; τὸ ω – az ómega
ὁ πρῶτος – az első; ὁ ἔσχατος – az utolsó
ἡ ἀρχὴ – a kezdet, az eredet; τὸ τέλος – a vége valaminek, a cél

Felhasznált irodalom:

Tóth Eszter, Csalog Eszter: Újszövetségi görög nyelvkönyv, Szent Pál Akadémia, Budapest, 1998.

Linkek – érdekesség, nem csak az ógörög írás témához:

Wikipédia: Ógörög nyelv

Nyelv és Tudomány: A „kottázó” görögök

Youtube: Homérosz: Odüsszeia első néhány versszaka ógörögül felolvasva (rekonstruált kiejtés)

3 komment:

  1. március 13, 2017

    El Mexicano Válasz

    Néhány apróság…
    1. Az η nem é volt az ógörögben, hanem hosszú nyílt e [ɛ:] (persze aztán lehet, hogy valamikor é lett belőle, mert a bizánciban már i volt, amely az újgörög közvetlen előzménye).
    2. Az φ nem f volt, hanem [pʰ], azaz „hehezett p” – eredetileg nem volt sem [f], sem [v] hang a görögben, ezek mind újgörög fejlemények.
    „Szavak elején hagyományosan az „r”, azaz ρ (rhó) mindig hehezetes jelölésű (azaz ott van rajta az a bizonyos ékezet), de ennek nincs egyéb jelentősége, a kiejtést sem befolyásolja” – Valószínűleg hosszan pergetett zöngétlen r-t jelöltek vele (ahogy a spanyolban, a görögben is megkettőződik a szó eleji ρ azokban az összetett szavakban, amelyek második tagja kezdődik vele, ami szintén erre utal).
    Itt egy példa is, esetleg be lehetne szúrni a cikkbe: https://www.youtube.com/watch?v=Q5FHZx0oOqs

    • március 13, 2017

      Bodnár Tamás, webnyelv Válasz

      Az η kiejtéséről annyit tudok, hogy a mai görögben „i”-nek ejtik. A nyelvkönyvben, amelyet felhasználtam, azt írják, „é” a kiejtése. Mindenhol é-nek hallom a görög eredetű szavakban, ahol előfordul. Példának most csak a „hélium”, „héliosz” (Nap) jut eszembe. Viszont a Föld szóban is η szerepel, de a „geológia” szavunkban már e-vel van. Ez is érdekes.
      Én csak a feltüntetett nyelvkönyvet használtam fel, ott a φ kiejtésének az „f” és a „ph” is meg van adva. A „ph”-t nem írtam oda először, de most beleírtam.

      Nem tudják a pontos kiejtést rekonstruálni, talán ezért is írnak többfélét is.

  2. március 18, 2017

    Latinoloquus Válasz

    Nagyon jó lett a cikk! További sok sikert! :-)

    A témánál maradva:

    1. Az η a klasszikus görög nyelvjárásokban az ᾱ-nak a “testvérhangja” volt (ennélfogva sejthető, hogy nagyon nyíltan ejthették, talán nyíltabban is, mint feltételezik), a korai koinéban viszont a hangsúlytalan hosszú magánhangzók rövidülése miatt zártabbá vált, a kései koinéban valószínűleg már i-ként hangzott.

    2. Az φ a kései koinéban a /pʰ/ és az /f/ közötti /ɸ/ hanggá vált, nem véletlenül írták át vele a római neveket (Flaccus -> Φλάκκος).

    Bár ezt az írásképből nehéz kivenni, ugyanis az hírhedten konzervatív. A modern újgörög helyesírás egészen a 80-as évekig használta az összes ógörög mellékjelet anélkül, hogy bármilyen funkciója lett volna.

Kérdésed, észrevételed van?
Írj kommentet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


1 × = 6

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>