Kiemelt bejegyzés: Bűnös német főnevek listája – ahol a logika csődöt mond. Sok teszttel!

Bűnös német főnevek listája

Sok német főnév vonható felelősségre emberek nyugalmának megzavarásáért. Nyelvvizsgákon, dolgozatoknál, felelésnél, és sok más helyzetben stresszt és tehetetlenségérzést okoznak sokaknak. Így hát megérdemelnek egy külön listát, ahol mint bűnösök vannak feltüntetve. Bűnük nem más, mint a nemük. A főneveket most bűnük szerint csoportosítva találhatjuk a szégyenlistán, ott, ahol megérdemlik. Méltán nevezzük őket bűnös német főneveknek!

Komolyabbra fordítva a szót, a gyakoribb német főneveket megpróbáljuk itt nemük szerint összegyűjteni. Azok a főnevek kerülnek ide, melyeknek neme nem következtethető ki, fejfájást ill. egyéb idegrendszeri panaszokat okoznak a nyelvtanulóknak. Így pl. az -e végű főnevek nincsenek itt, mert szinte mind nőneműek. Ha a „szinte” ott nem lenne, ugye? A kivételek a megfelelő bűnösök között foglalják el méltó helyüket. Nem szerepelnek a listában a DER-es -ER, -EL, -EN, -OR végű főnevek, a DIE-s -HEIT, -KEIT, -SCHAFT, -UNG, -IK, -UR, -TÄT, -ION végű főnevek és a DAS-os -MENT, -UM, -CHEN, -LEIN végű főnevek sem. A nőnemű -T végű főnevek nem szerepelnek a listában, ezek tekinthetők szabályosnak. Azonban a nem nőnemű -T végű főnevek kíméletlenül a bűnös német főnevek közé soroltatnak.
A lenti listákban nem szereplő főnevek nemét remélhetőleg ki lehet következtetni egy szabályrendszer alapján. Erről a szabályrendszerről itt olvashatunk bővebben, és itt is van szó arról, hogyan lehet néhány német főnév nemének okát megfejteni.

A lista időközben bővülhet. Előbukkanhatnak szökevények, „akiknek” itt a helyük. Azonban bizonyos határt igyekszünk megtartani. A fontosabb, illetve a nyelvvizsgához szükséges szavakkal szeretnénk beérni. Ha valaki talál olyan szavakat, melyeknek itt a helyük, kommentjét a bejegyzés alatt örömmel fogadjuk!

A lista tanulási célt szolgál. Olvasgatását, tanulmányozását javasoljuk. Érdemes például napokig vagy akár hosszabb ideig csak a hímnemű főnevekkel foglalkozni, utána csak a nőneműekkel, majd a semleges neműekkel. De lehet egyszerre mindegyik csoportból például 5-5-5 főnevet kiválasztani, és azokat ismételgetni napokig. Azonban célszerűbb mondatokat alkotni a főnevekkel és úgy gyakorolni, mintsem magolgatni – ez utóbbi unalmas is, és nem is ad feltétlen használható nyelvtudást. Figyeljünk arra is, hogy hiába tudjuk az összes főnév nemét, ha nem tudunk egy német mondatot összerakni, akkor nem sokat érünk nyelvtudásunkkal, legfeljebb ötös szódolgozatokat tudunk írni.

bűnös német főnevek Berlin metró

A berlini metró. A bűnös német főnevek miatt sokan érezték már magukat ilyen mélységben.

Hímnemű bűnös német főnevek: DER

der Abend, die Abende – este
der Anzug, die Anzüge – öltöny
der Aufenthalt, die Aufenthalte – tartózkodás valahol
der Ausflug, die Ausflüge – kirándulás

der Bahnhof, die Bahnhöfe – vasútállomás
der Baum, die Bäume – fa
der Berg, die Berge – hegy
der Bericht, die Berichte – beszámoló, jelentés (vö.: der Wetterbericht – időjárás-jelentés)
der Besuch, die Besuche – látogatás
der Bezirk, die Bezirke – megye

der Band, die Bände – kötet
der Beruf, die Berufe – foglalkozás, hivatás
der Brief, die Briefe – levél
der Buchstabe, die Buchstaben, des Buchstabens (rendhagyó főnév) – betű
der Bus, die Busse – busz
der Dank – hála
der Eingang, die Eingänge – bejárat (ugyanígy: der Ausgang, die Ausgänge – kijárat, der Spaziergang, die Spaziergänge – séta, der Rundgang – körséta)
der Express, die Expresse – expresszvonat
der Fall, die Fälle – eset, esés (vö.: der Regenfall, der Schneefall, der Unfall)

der Film, die Filme
der Fluss, die Flüsse – folyó
der Frost, die Fröste – fagy
der Führerschein, die Führerscheine – jogosítvány
der Grad, die Grade – fok
der Gruß, die Grüße – üdvözlet

der Hund, die Hunde – kutya
der Kaffee, die Kaffees – kávé
der Klub, die Klubs – klub
der Krieg, die Kriege – háború
der Kunststoff – műanyag

der Käse, die Käse – sajt
der Lauf – futás
der Markt, die Märkte – piac

der Monat, die Monate – hónap
der Morgen, die Morgen – reggel
der Ort, die Orte – hely (vö.: der Wohnort)
der Ozean, die Ozeane – óceán
der Plan, die Pläne – terv
der Platz, die Plätze – hely

der Punkt, die Punkte – pont
der Rekord, die Rekorde

der Rock, die Röcke – szoknya
der Saal, die Säle – terem
der Salat, die Salate – saláta
der Satz, die Sätze – mondat
der Schatz, die Schätze – kincs
der Schlag, die Schläge – ütés (vö.: der Vorschlag – javaslat; der Niederschlag – csapadék)
der Schmerz, die Schmerzen – fájdalom
der Schrank, die Schränke – szekrény
der See, die Seen – tó
der Sitz, die Sitze – székhely
der Sport, die Sportarten – sport

der Sprung, die Sprünge – ugrás
der Stern, die Sterne – csillag
der Stock, die Stöcke – emelet, bot
der Stoff – anyag

der Stuhl, die Stühle – szék
der Tag, die Tage – nap (ugyanígy: der Montag, der Dienstag…, der Geburtstag)
der Tee, die Tees – tea
der Teil, die Teile – rész

der Teppich, die Teppiche – szőnyeg
der Tisch, die Tische – asztal
der Traum, die Träume – álom

der Turm, die Türme – torony
der Unterricht, die Unterrichte – oktatás, tanítás
der Urlaub, die Urlaube – szabadság, nyaralás
der Verkehr, die Verkehre – forgalom
der Wald, die Wälder – erdő
der Weg, die Wege – út

der Wind, die Winde – szél
der Wunsch, die Wünsche – kívánság, vágy
der Zaun, die Zäune – kerítés

der Zug, die Züge – vonat (ugyanígy: der Anzug, der Aufzug)

Gyenge főnevek: der Junge (des Jungen, die Jungen) – fiú; der Name (des Namens, die Namen) – név
Állatokat jelölő gyenge főnevek: der Affe – majom, der Hase – nyúl, der Löwe – oroszlán

Testrészek: der Bauch, die Bäuche – has; der Fuß, die Füße – lábfej, der Kopf, die Köpfe – fej, der Hals, die Hälse – nyak

Nőnemű bűnös német főnevek: DIE

die Bahn, die Bahnen – pálya, úttest (ugyanígy: die Straßenbahn, die Autobahn, die U-Bahn)
die Band, die Bands – zenekar
die Bank, die Banken – bank
die Bank, die Bänke – pad
die Bibliothek, die Bibliotheken – könyvtár
die Burg , die Burgen – vár
die Butter – vaj
die CD, die CDs – CD lemez
die Couch, die Couches – kanapé, heverő
die Feder, die Federn – toll
die Gabel, die Gabeln – villa
die Gefahr, die Gefahren – veszély
die Insel, die Inseln – sziget
die Jagd, die Jagden – vadászat

die Jugend – kamaszkor, fiatalság (gyűjtőnév)
die Kartoffel, die Kartoffeln – burgonya
die Leiter, die Leitern – létra

die Mauer, die Mauern – (nagyobb) fal
die Milch – tej
die Nummer, die Nummern – szám
die Oper, die Opern – opera
die Party, die Partys – buli
die Person, die Personen – személy
die Regel, die Regeln – szabály
die Safari, die Safaris – szafari
die Salami, die Salamis – szalámi

die Schüssel, die Schüsseln – tál
die SMS – SMS üzenet
die Steuer, die Steuern – adó
die Straßenbahn, die Straßenbahnen – villamos
die Tafel, die Tafeln – tábla
die Uhr, die Uhren – óra
die Tür, die Türen – ajtó
die Wahl, die Wahlen – választás

die Wand, die Wände – fal
die Zahl, die Zahlen – szám

Testrészek: die Hand, die Stirn (homlok), die Milz (lép), die Leber (máj), die Schulter / die Achsel (váll), die Brust (mell), die Faust (ököl), die Wimper (szempilla), die Iris (szivárványhártya), die Haut (bőr), die Gebärmutter (anyaméh), die Mandel (mandula)

Állatnevek: die Gans (liba), die Kuh (tehén), die Sau (koca), die Maus

Semleges nemű bűnös német főnevek: DAS

das Abitur / das Abi, die Abiture – érettségi
das Auge, die Augen – szem
das Bad, die Bäder – fürdő (ugyanígy: das Schwimmbad, die Schimmbäder – uszoda)

das Band, die Bänder – szalag
das Beispiel, die Beispiele – példa

das Bett, die Betten – ágy
das Bier – sör
das Bild, die Bilder – kép
das Brot, die Brote – kenyér

das Buch, die Bücher – könyv
das Café, die Cafés – kávézó

das Ding, die Dinge – dolog
das Dorf, die Dörfer – falu
das Ei, die Eier – tojás
das Eis – fagylalt, jég

das Ende, die Enden – vége
das Ergebnis, die Ergebnisse – eredmény
das Erlebnis, die Erlebnisse – élmény
das Fach, die Fächer
das Feld, die Felder – mező

das Fenster, die Fenster – ablak
das Feuer – tűz
das Fieber – láz
das Fleisch – hús
das Futur, die Future – jövő
das Frühstück, die Frühstücke – reggeli
das Gebiet, die Gebiete – terület
das Gebirge, die Gebirge – hegység

das Gebäude, die Gebäude – épület
das Geld – pénz
das Gemüse, die Gemüse – zöldség
das Gemälde, die Gemälde – festmény
das Gerät, die Geräte – készülék
das Geschäft, die Geschäfte – bolt, üzlet
das Gespräch, die Gespräche – beszélgetés
das Glück, die Glücke – szerencse

das Hemd, die Hemden – ing
das Herz, des Herzens, die Herzen – szív (rendhagyó főnév)
das Holz, die Hölzer – fa (anyag)

das Interesse, die Interessen – érdek
das Jahr, die Jahre – év
das Kleid, die Kleider – ruha
das Labor, die Labors – labor
das Lager, die Lager – tábor

das Land, die Länder – ország
das Lebensmittel, die Lebensmittel – élelmiszer
das Licht, die Lichter – fény
das Lied, die Lieder – dal
das Meter – méter
das Mittel, die Mittel – eszköz
das Obst – gyümölcs
das Plakat, die Plakate – plakát

das Rad, die Räder – kerék
das Regal, die Regale – polc
das Salz – só
das Schiff, die Schiffe – hajó
das Schild, die Schilder – címke, cégtábla
das Schloss, die Schlösser – kastély
das Stück, die Stücke – darab (vö.: das Frühstück)
das Sofa, die Sofas – heverő
das Spiel, die Spiele – játék

das Stadion, die Stadien – stadion
das Steuer, die Steuer – kormány(kerék)
das Tal, die Täler – völgy

das Viertel, die Viertel – negyed
das Wasser – víz
das Werk, die Werke – üzem, gyár, mű (vö.: Das Kunstwerk – műalkotás)
das Wetter – időjárás
das Wochenende, die Wochenenden – hétvége
das Wort, die Wörter (die Worte) – szó
das Wunder, die Wunder – csoda
das Zelt, die Zelte – sátor

das Zimmer, die Zimmer – szoba

Idegen eredetű szavak: das Auto, die Autos; das Foto, die Fotos; das Hobby, die Hobbys; das Hotel, die Hotels; das Interview, die Interviews; das Kino, die Kinos – mozi; das Konzert, die Konzerte; das Mikrofon, die Mikrofone; das Modell, die Modelle; das Produkt, die Produkte – termék; das Programm, die Programme; das Radio, die Radios; das Restaurant, die Restaurants – étterem; das Taxi, die Taxis; das Telefon, die Telefone; das Theater, die Theater

Testrészek: das Bein, die Beine – láb; das Gesicht, die Gesichter – arc; das Ohr, die Ohren – fül

Hogy a főnevek jobban megmaradjanak, gyakoroljunk teszteken!

Der, die, das? 1.

Der, die das? 2.

Der, die, das? 3.

A további tesztekhez kattints a linkre!

Der, die, das 4.

Der, die, das 5.

Der, die, das 6.

Der, die, das 7.

Der, die, das 8.

Der, die, das 9.

Der, die, das 10.

Der, die, das 11.

Itt már csak a der és a das között kell dönteni. Így már 50% esélyünk van minden főnévnél!

Der vagy das? 2.

Der vagy das? 3.

Der vagy das? 4.

Még több teszt a német főnevekről, melyek között a fentiek is megtalálhatók.

11 komment:

  1. Fontosnak tartom, hogy a nyelvtanulókban ne erősítsünk olyasmit, hogy vannak egy nyelvben “bűnös főnevek”. Ez viccnek sem jó. Ilyen alapon a magyarul tanulóknak is lehetne azt írni, hogy az alanyi és tárgyas igeragozás “bűnös”, mert a külföldieknek ezt nagyon nehéz megérteni és helyesen használni, vagy bűnös az összes ly-s és pontos j-s szó is, mert még a magyarok is tévesztik. A bűnös-listán ráadásul egy sereg olyan főnévvel találkoztam, amikkel nem értem, mi a gond.
    Azt el kell tudni fogadni, hogy a névelőket meg kell tanulni, az idő előrehaladtával pedig már rá is lehet érezni, hogy melyik főnév milyen nemű. A feladatok egyébként jók a gyakorolni vágyóknak.

    • március 11, 2020

      Bodnár Tamás, webnyelv Válasz

      Kedves Eszter! Köszönöm, hogy megosztotta véleményét, még ha nem is értek egyet teljesen. Az iskolásoknak rengeteg stresszt okoz sokszor a nem megfelelő tanítási módszer, és ez nagyon is megkeseríti az életüket, és ők erről valójában nem tehetnek, mégis szenvednek miatta. Ezért is jobb kissé viccesebb formában közelíteni meg a témát. A tanulók sokszor érezhetik magukat hibásnak, ha valamit nem tudnak megtanulni, mondjuk húsz főnév nemét egyik napról a másikra, amikor még két másik tantárgyból is témazáró dolgozat lesz, és mondjuk a tanárt ez nem érdekli, a szülő pedig szobafogságra ítéli a tanulót, ha négyesnél rosszabb jegyet szerez. És mindez teljesen felesleges, mert nagyszerűen el tudhat boldogulni valaki úgy német nyelvterületen, hogy nem minden főnév nemét tudja, de az oktatási rendszer sem igazán gyakorlatias.
      Nem értek egyet az állításával ebben a formában, hogy a “névelőket meg kell tanulni”. Az aktív nyelvtudás nem magolás eredménye. Akinek kedve van hozzá, üljön le és magolja a névelőket, de ettől senkinek nem lesz aktív nyelvtudása. A névelőket is és mindenféle szabályt mondaton belül kell alkalmazni, így fog megmaradni és készséggé válni, a magolás ezt nem segíti, és nincs sok értelme sem. Nyilván el kell jutni a főnevek nemének ismeretéig, de sokszor nem mindegy, hogy hogyan, amikor stresszmentesen, játékos formában is lehet. Bár ez a bejegyzéssel nem függ össze, egyik tanulómmal egyszer összegyűjtöttünk néhány főnevet mindhárom nemből, és vicces összefüggéseket kerestünk közöttük, amiből nevetés lett.
      Én bizony van, hogy csúnya szabályok vagy csúnya igék kifejezéseket használok nyelvtanítás során. Azért, hogy ha valami nem megy a tanulóknak, ne azt érezzék, hogy milyen bénák, és elmenjen a kedvük az egésztől, hanem érezzék, hogy az a szabály nem csak nekik, hanem másoknak is problémát okoz, és ne magukat hibáztassák, ne keseredjenek el ilyenkor.
      Igazából nem értem, miért probléma, hogy a nyelvtanulókban olyat erősítünk, hogy vannak “bűnös főnevek” egy nyelvben. A cél a nyelv aktív ismerete, és ehhez mindegy, minek nevezzük a különböző jelenségeket tanulás során. Valójában feleslegesen terheljük a tanulókat a Perfekt, Präteritum, Konjunktiv, Vorgangspassiv szakkifejezésekkel, mert teljesen mindegy, mi a nevük ezeknek a nyelvtani jelenségeknek (valószínűleg sosem lesz ezekre szükségük német nyelvterületen), a lényeg, hogy használni tudják, mondatokat tudjanak alkotni velük. A nyelvtanulót a nyelv aktív ismeretére tanítjuk, nem nyelvtudóst képzünk belőle, jobb esetben. Nem gondolom, hogy a német nyelvterület kultúrájával kapcsolatban negatív képet alkotna a tanuló azért, mert “bűnös” jelzővel illetünk valamit, amit a németben nehéz megtanulni. Ettől még szerethetjük Németországot, a német nyelvű irodalmat, a bécsi zeneszerzőket, stb.
      Kár, hogy nem írta, melyik az a sereg főnév, amivel Ön szerint nincs gond. Lehet, hogy betettem a listába olyan főneveket is, melyek neme talán kikövetkeztethető, de nem az összes nyelvtanulónak evidens. Ahogy sejtem, Ön nagyon jól beszél németül, ez a tanulókra nem igaz. Én németet tanítok, de én nem tudnám kikövetkeztetni érzés alapján a főnevek nemét sok esetben, ami nem illik az eléggé terjedelmes szabályrendszerbe, és szerintem a tanulók 90%-a sem, ez csak kevés embernek adatik meg.
      Remélem, nem voltam bántó a véleményemmel. Szívesen beszélgetek erről a témáról is, ha valamivel nem ért egyet és érveket hoz fel, szívesen meghallgatom.

  2. augusztus 11, 2020

    csocsirocsi Válasz

    Kedves Tamás!
    Teljesen egyetértek! Esetleg ki lehetne bővíteni “visszaeső bűnözőkkel” is a listát, akik egyik névelővel ezt jelentik, a másikkal meg teljesen más jelentésük van.
    Illetve találtam egy elírást: Nőneműknél, ahol a testrészekről írsz, die Brust lesz az 🙂

    Üdv
    Ádám

    • augusztus 12, 2020

      Bodnár Tamás, webnyelv Válasz

      Kedves Ádám!
      Köszönöm, javítottam az elírást.
      Nem rossz ötlet a visszaeső bűnözőkre külön körözést kiadni. Bár így is elég terjedelmes a lista. Egy másik bejegyzésben szó van a visszaesőkről is, az szintén egy hosszú bejegyzés. Gondolkodtam már azon, hogy a visszaesőknek egy külön bejegyzést kellene szentelni. Vannak teljesen ártatlan főnevek is, melyek kétféle, sőt háromféle neműek is lehetnek, és a jelentésük sem változik. Sajnos ezek ritkák, mint a fehér holló. Ilyen például a der/die/das Triangel, magyarul triangulum vagy háromszög, amely egy hangszer neve. Kevesen ismerik ezt a hangszert, így ez a szó nem része a hétköznapi szókincsnek, sajnos vagy nem sajnos.

  3. november 24, 2020

    Maunikaa Válasz

    Szuper a stílusod, pontosan ez a kis fűszer kell ahhoz, hogy felnyissa a kapukat és ezeket a “nyögvenyelős” részeket is nagyobb lelkesedéssel tanuljuk!
    Imádom ezt a WEB-oldalt, nagyon örülök, hogy rátaláltam. Köszönöm, hogy mindenki számára hozzáférhetőek az anyagok, a tesztek/kvízek. Ha lehet ezekből még többet feltenni, az nagyon sokat segítene a gyakorlásban :)))
    És amit nem tudok elégszer leírni: KÖSZÖNÖM!

    • november 24, 2020

      Bodnár Tamás, webnyelv Válasz

      Nagyon szívesen! Én ezt az oldalt hobbiból bővítem, fejlesztem, így azt is mondhatnám, igazán nincs mit. Én köszönöm a visszajelzést és örülök, hogy tetszik az oldal! Igyekszem majd tesztekből is bővíteni a választékot.

    • november 29, 2020

      Bodnár Tamás, webnyelv Válasz

      Tettem fel újabb feladatot a jelen időhöz. Érdemes a főoldalról a Híreink menüpontot néha megnézni, mert időnként kerülnek fel új feladatok is régi posztokba, és ezt a Híreink oldalon is megemlítem.

  4. május 13, 2021

    Imre Buda Válasz

    Ez nagyon jó lett! 😀 Így a tanulás is élvezetesebb. Köszönöm az oldal készítőinek!

  5. szeptember 30, 2021

    Szabó Orsolya Válasz

    Szuper köszönöm .
    🙂

  6. január 10, 2022

    Andi Válasz

    Kedves Tamás!
    Az én véleményem is 1000 %-ban az, hogy a német nyelvet csak viccesen lehet tanítani és tanulni, különben már rég zokognék a sarokban hogy hány éve tanulom és még mindig vannak új dolgok… sosincs vége. Pl. az angolnál ilyen érzésem sosem volt.
    A bűnös szó megjelölés kit sért??? A németek nagyon is tudatában vannak nyelvük nehézségének és elég önironikusak magukkal és a némettel is, és kifejezetten örülnek és értékelik azt, ha valaki a nyelvükön szólal meg. Ezt tapasztaltam legalábbis.

  7. június 10, 2022

    Molnár Brigitta Válasz

    Kedves Tamás,

    amit eddig olvastam, láttam az oldalból, szuper 🙂
    Annyit tennék hozzá a német főnevek nemének könnyebb elsajátításához, hogy a végződés, illetve jelentés szerinti csoportosítás (melyek között bizony akadnak kivételek) mellett bevonható lenne az igékből képzett főnevek két csoportja is, ráadásul ezek kivétel nélküliek 🙂
    Ha az ige infinitiv alakját használjuk, mindig semleges nemű főnevet kapunk:
    Például a laufen igéből képzett főnév s Laufen, az essen igéből a s Essen, vagy az ankommen igéből a s Ankommen
    Illetve a másik csoport, amikor az ige tövét használjuk, sokszor a tőhang is változik, akkor hímnemű lesz a főnév:
    A fent is felsorolt példákból r Lauf, r Besuch, r Eingang, stb…

    Minden jót és sok sikert kívánok az oldalhoz 🙂

    Brigitta

Kérdésed, észrevételed van?
Írj kommentet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.